Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

–  Tavaly mintegy 17 ezer illegális migráns próbált bejutni Magyarországra az előző évi hatezerrel szemben. Van félnivalónk?

–  Az év első napjaiban már több mint ezerötszáz tiltott határátlépés történt. A honvédek és a rendőrök ennyi illegális migránst – fiatal, életerős férfit, mert szinte csak ilyenek jönnek – szorítottak ki az országból, az Európai Unióból. Ilyen magas szám januárban még nem volt. Egyébként tavaly október óta folyamatosan és gyorsuló iramban növekszik a magyar-schengeni törvénytelen határátlépések száma. A határsértők jól szervezettek, jönnek földön, vízen, föld alatt, bandába verődve, egyénileg. Nem ritka náluk a katonai szintű felderítő és navigációs felszerelés: méregdrága okostelefonok, térképek, címlisták, GPS, vadkamerák, éjjellátó eszközök, talajszenzor, bank- és telefonkártyák. És jogilag is fel vannak készítve. Az embercsempész bandák, a terrorszervezetek és Soros NGO-i nem bízzák a véletlenre. Egyre nő a nyomás a kerítésen, egyre nagyobb a feszültség a magyar–szerb határ mindkét oldalán. Magyarkanizsa, Martonos, Horgos magyar és szerb lakosai egyaránt elkeseredetten és felháborodottan vélekednek az újabb invázióról. A nyugat-balkáni bevándorlási útvonal csaknem olyan aktív lett, mint 2015-ben, amikor négyszázezer migráns vágtatott át hazánkon, megszállva, összerondítva autópályákat, tanyákat, pályaudvarokat. Mindezeket a hírszerzői jelentések is megerősítik. Nagyon észnél kell lennünk, nagyon oda kell figyelnünk. Az országot, a magyarokat meg kell védenünk!

–  Milyen intézkedésekre volt szükség a fokozódó nyomás miatt?

– A kormány január 6-ától megkétszerezte a határon szolgálatot teljesítő honvédek számát, folyamatosan fejleszti és üzemelteti a műszaki határzárat – 13-ától egy téliesített őrhajó is visszatért a határfolyókra –, és érvényben tartjuk a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” intézkedéseit. Továbbá az Orbán-kormány megbecsüli és elismeri a katonák és a rendőrök határvédelmi munkáját, a bázisok szolgálati körülményeinek folyamatos javításával és az év végi félmillió forintos „fegyverpénzzel” egyaránt. Hatalmas győzelmet arattunk a migrációs küzdelemben, amikor az európai bíróság kimondta: az EU-s és a nemzetközi joggal is teljes összhangban van a magyar tranzitzónák működtetése. A kemény határvédelemnek volt köszönhető, hogy a magyar emberek az ország minden településén békében, nyugalomban várhatták a Kisjézust, és biztonságban ünnepelhették az új esztendő eljövetelét.

–  Ha már az új esztendő eljövetele: több nyugat-európai városban, így Berlinben, Strasbourgban vagy Párizsban is háborús állapotok alakultak ki szilveszter éjjel. Visszafordíthatatlanul megváltozott a kontinens?

–  Van, ahol már lefőtt a kávé, ahogy azt csepeliesen mondják. Az EU és néhány nagyhatalom vezetői által a hőn áhított etnikai, vallási, kulturális integráció, a behazudott és erőltetett multikulti teljesen megbukott. Akiket egyszer már beengedtek az országba, sőt babusgatták őket, mindent megengedtek nekik, azok megőrizték és érvényre is juttatták szokásaikat. Ők egy tapodtat sem fognak tágítani. Mindenáron ott maradnak, és előbb-utóbb hozzák a többieket is. Kezdetben csak a gazdag európai szociális ellátást fejik meg, majd létrehozzák a saját világukat, elfoglalják a lakásokat, házakat, utcákat, városokat, a keresztény templomokat bezáratják, és megépítik a mecseteiket. És akkor még a terrorakciókról nem is beszéltünk. Nyugat-Európa vezetőinek ideje lenne felébredniük, és saját népeik érdekében cselekedniük.

–  Az idei honvédelmi költségvetés 103 milliárd forinttal magasabb, mint a tavalyi volt. Milyen fejlesztésekre nyílik lehetőség 2020-ban?

–  A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program egy dinamikus hadseregépítési terv. Minden modernizálási elképzelés, akár a személyi állományt, akár a haditechnikát nézzük, csak magyar érdeket szolgálhat. A cél az, hogy olyan katonaságunk legyen, amely a térség legütőképesebb és legkorszerűbb hadereje. A honvédségnek azokat a képességeket kell XXI. századi módon újjáélesztenie, amelyeket a Gyurcsány–Vadai-korszak teljesen kinyírt: csapatszállítás földön, vízen, levegőben, páncélos- és páncélelhárító-, tüzérség, kadétképzés, fegyvergyártás, egyéni védőfelszerelések, digitális katona, a NATO-szövetségesi kötelmek, missziós feladatok és így tovább. Másrészről itt vannak az új biztonsági kihívások: a migrációs nyomás, a vele kéz a kézben járó új típusú terrorizmus, a kibertámadások, a hibrid, proxy- és aszimmetrikus hadviselés. Van mire költeni a hadseregépítési pénzt. Nagyon fontosnak tartom, hogy az emberek mindezt lássák, értsék és elfogadják. Tisztában kell lenniük vele, hogy a Magyar Honvédség hazájuk függetlenségének, életük békéjének és biztonságának, a magyarok szabadságának a legfőbb letéteményese.

–  Nyilván sokakban felmerül: milyen magyar érdeket szolgálnak honvédeink Irakban? Biztonságban vannak az iráni–amerikai konfliktus árnyékában?

–  Katonáink, az Országgyűlés döntése alapján, önként vállalták, hogy béketeremtő, békefenntartó és állami stabilizációs célok megvalósítását segítik elő Irakban a NATO és a Globális Koalíció műveleteiben. Mindezt az ottani kormány kérésére és a hazánkkal kötött nemzetközi megállapodás keretében. A honvédek kiképzési, partnerteremtési, tanácsadói, őrző-védő és csapatkísérési feladatokat látnak el a lehető legmagasabb szinten. A nemzetközi parancsnokság a magyar honvédekről mindig a legnagyobb tisztelettel és megbecsüléssel szól, dicsérve felkészültségüket, emberségüket, tenni akarásukat és elszántságukat. Ez már önmagában a haza fegyveres szolgálatának a legmagasabb foka. Az iraki nemzetközi és NATO-misszió a keresztények és más értékrendű arab polgárok megsemmisítését kitűző, Iszlám Állam nevű terrorszervezet végleges felszámolását, az iraki migráció kiváltó okainak megszüntetését célozza. Ez egyszerre magyar és európai érdek, a magyar honvédek ezért dolgoznak a kereszténység bölcsőjében, az egyik legősibb emberi kultúra hazájában. Köszönet és tisztelet ezért az önként felvállalt honmentő, az európai kultúra megőrzéséért hozott áldozatért! A közel kétszáz fős magyar alakulat sértetlen, és végzi a rá bízott feladatokat. A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium minden lehetséges forgatókönyvre felkészült, akár katonáink evakuálására is. Ezt az újonnan megteremtett csapatszállítási és biztosítási képességeink teszik lehetővé. A lehetséges kimenekítést az Airbus A319 és Dassault Falcon 7X szállítógépeink, illetve az új hazai gyártású fegyverekkel – Bren2 gépkarabélyokkal, Scorpion Evo 3 géppisztolyokkal – ellátott különleges katonai erőink végezhetik.

–  Maradva a fejlesztéseknél: 1,7 milliárd forintot kap Csepel az Egészséges Budapest program részeként, amihez az önkormányzat is hozzátesz közel kétszázmillió forintot. Milyen fejlesztésekre volt, illetve lesz mód a következő években?

–  2010 óta Csepelre Orbán Viktor kormányától csaknem harmincmilliárd forint fejlesztési pénz érkezett, amit a kerület közterületeire, középületeire, lakóházaira, iskoláira, egészségügyi intézményeire fordítottunk. Ennek köszönhetően a csepeliek egészségesebb és korszerűbb környezetben élhetnek, otthonaik többet érnek, gyermekeik nagyobb biztonságban vannak. Ma jó csepelinek lenni, van miért büszkének éreznünk magunkat. Csatornázás, gerincút, utak és járdák, gyönyörű Kis-Duna-part, virágzó kulturális élet, család- és gyermekközpontú döntések, sportfejlesztés és még sorolhatnánk. Ma már Csepel, a főváros hátsó, elhanyagolt udvarából kinőve, az utcafrontra néz. Orbán Viktor, Tarlós István mindig támogatta a fejlesztési elképzeléseinket. Ez történik most is az Egészséges Budapest programban. Kásler Miklós miniszter úrral közösen a jövő héten adjuk át a csepeli önkormányzatnak azt a közel másfél milliárd forintos összeget, amit a csepeli emberek egészsége érdekében még ez év őszéig kell elkölteniük Borbély Lénárd polgármester úréknak. Persze, ez édes kényszer, hiszen Juhász György főorvos úr vezetésével már két éve elkészültek a fejlesztési tervek, most már csak a beszerzéseket kell élesíteni. A fő szempont, hogy minden a csepeliek egészségének megőrzését, a betegségek megelőzését vagy a legkorszerűbb gyógyítását szolgálja.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

–  November végén átadták a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia területén tízmillió forintból kiépített szabadtéri fitneszparkot. Mikor készül el a teljes beruházás?

– A csarnoképítésben, a környezet rendezésében nagyon jó ütemben haladunk, a többi az engedélyezési eljárásokon múlik. Mi tavasszal nyitni szeretnénk, a hatóságok meg teszik a dolgukat. Március 23-ára, a magyar–lengyel barátság napjára a két testvérnép barátságos diákcsapatversenyét tervezzük. Azután jöhet a birkózó-, fitnesz- és kulturális nagyüzem. Mert a csarnok és az elképzelés is – amellett, hogy középpontjában a birkózás sportakadémiai rendszere áll – többcélú. A szabadtéri edzőparkért pedig a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak és elnökének, Hatala József tábornok úrnak kell hálás köszönetet mondanunk.

Tízmillió forintos támogatásukkal valósulhatott meg ez a minden profi birkózó és erősödni vágyó amatőr igényeit is messzemenően kiszolgáló, időjárásálló fitneszpark.

–  A nemzetközi szövetségnél Lőrincz Viktor lett 2019 legjobb kötöttfogású birkózója. Milyen célokkal vágtak neki az idei esztendőnek?

–  Viktor e kitüntető címet többek közt azért érdemelte ki, mert tavaly katonai világbajnok lett Kínában, és ezüstérmet szerzett Nur-Szultanban a vébén, míg bátyja, Tamás ugyanitt világbajnoki arannyal ajándékozta meg hazánkat. A budapesti világbajnok, Bácsi Péter utáni időszak legsikeresebb magyar birkózói a Lőrincz testvérek. Az egész birkózócsalád nagyon büszke rájuk, a jövő generációjának igazi példaképei. Nemcsak a sportban, hanem az élet más területén is. Mindketten önkéntes tartalékos honvéd altisztek, diplomások, van elképzelésük saját karrierjükről és a magyar birkózás jövőjéről egyaránt. Ráadásul Szöcsinek, ez Tamás beceneve, nemrég kisfia született, aki a sóvidéki székely birkózó olimpiai bajnoktól örökölte a nevét: Lőrincz Márton. És friss hír, hogy egyik legjobb női birkózónk, a csepeli Barka Emese visszavágott a Budapesten elszenvedett vereségért a bolgár Dudovának, akit a döntőben legyőzve nyerte meg a nagyon rangos törökországi Yaşar Doğu-emlékversenyt. 2020 a tokiói olimpia éve. Négy kvótánk már van, még minimum négyet várok. Március 19–22-e között Budapesten a BOK-csarnokban lesz az európai kvalifikációs torna. Szeretettel várunk mindenkit, jöjjenek minél többen szurkolni! Hajrá, magyarok!