A közlemény szerint ez része annak a több mint háromszáz páncélozott jármű beszerzését célzó programnak, amelynek következő fázisa már magyarországi gyártás és az ahhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztés részeként valósul meg.

Hirdetés

A projekt a Lynx lánctalpas gyalogsági harcjárművek beszerzésének és előállításának mintáját követi – közölték, hozzátéve, hogy az első fázisban a későbbi kaposvári gyártáshoz licenszt adó török cég szállítja a járműveket.

A negyven eszköz nagyon hasonló ahhoz a tíz Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott járműhöz, amely nemrég már megérkezett a Magyar Honvédséghez – írták.

Kitértek arra: a második fázisban történik a négykerékmeghajtású járművek magyarországi előállítása, amelynek során fokozatosan állnak át az európai fegyverrendszerek beépítésére. A programhoz kapcsolódó gyártást és kutatás-fejlesztést a továbbiakban német-magyar együttműködésben végzik.

Korábban írtuk

A támogató járművek mindenekelőtt nagyfokú védelmet nyújtanak személyzetük és a szállított katonák számára – közölték.

Megjegyezték, ez olyan hadműveleti körülmények között különösen fontos, amelyekkel a Magyar Honvédség is szembesül missziós szerepvállalásai során. „Alkalmazásukkal olyan alegységek személyi állománya is fokozott védelemben részesül, melyek korábban nélkülözték az ilyen magas szintű túlélőképességi jellemzőkkel bíró járműtechnikát” – áll a közleményben.