Megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség. A veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza: más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket. Ugyanakkor a járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van.

Hirdetés

A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is. A 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt.

Korábban írtuk

Világszerte 9 408 757 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 482 184, a gyógyultaké pedig 4 729 511 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint.

Egy nappal korábban még 9 240 398 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 476 960, a gyógyultaké pedig 4 614 071 volt.

Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma és a számontartás kritériumai is különböznek.

A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 2 381 538 a fertőzöttek száma, 121 979-en haltak meg, 656 161-en meggyógyultak.

Az elmúlt hetekben a latin-amerikai térség vált a világjárvány gócpontjává, a fertőzések és halálesetek száma is jelentősen megugrott.

Brazíliában 1 188 631 fertőzöttről, 53 830 halálos áldozatról és 660 469 gyógyultról tudni.

Oroszországban 606 043-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 8503-ra, a gyógyultaké 368 222-re.

Indiában 456 183 fertőzöttet, 14 476 halálos áldozatot és 258 685 gyógyultat jegyeztek fel.

Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 308 337, 43 165-en haltak meg a betegségben, 1345-en gyógyultak ki belőle.

Peruban 264 689 fertőzöttet, 8586 halálos áldozatot és 151 589 gyógyultat tartanak számon.

Chilében 254 416 fertőzöttet regisztráltak, a halálesetek száma 4731, a gyógyultaké 215 093.

Spanyolországban 247 086 fertőzöttet, 28 327 halálos áldozatot és 150 376 gyógyultat regisztráltak.

Olaszországban a fertőzöttek száma 239 410, a halálos áldozatoké 34 644, és 186 111-en gyógyultak fel a Covid-19-ből.

Iránban 212 501 fertőzöttet, 9996 halálesetet és 172 906 gyógyultat tartanak számon.

Franciaországban 197 885 fertőzöttről, 29 734 halálos áldozatról és 75 251 gyógyultról tudni.

Mexikóban 196 847 fertőzöttet diagnosztizáltak, 24 324-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a gyógyultak száma 148 487.

Németországban 192 871 a fertőzöttek száma, 8928 a halottaké, 176 422-en meggyógyultak.

Törökországban 191 657 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 5025, a gyógyultaké 164 234.

Pakisztánban 188 926 a regisztrált fertőzöttek száma, 3755 a halottaké és 77 754 a meggyógyultaké.

Szaúd-Arábiából 167 267 fertőzöttet, 1387 halálesetet és 112 797 gyógyultat jelentettek az egészségügyi hatóságok.

Bangladesben 122 660 fertőzöttet, 1582 halottat és 49 666 gyógyultat regisztráltak.

Dél-Afrikában 111 796 fertőzöttet, 2205 halottat és 56 874 gyógyultat regisztráltak.

Kanadában 104 087 fertőzöttet, 8544 halálos áldozatot és 66 533 gyógyultat tartottak számon.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 84 673 fertőzéses esetet tartottak nyilván csütörtök reggel, valamint 4640 halálos áldozatot és 79 562 felépültet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.