Hirdetés

Kiss Róbert elmondta, csütörtökön 11 iráni hagyja el Magyarország területét: 8 ember önként, 3 a hatóságok kíséretében. További 3 iráni később, április 23-án hagyja el az országot.

Emlékeztetett: ők voltak azok, akik márciusban a Dél-Pesti Centrum Kórházban kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak, és a járványügyi elzárással kapcsolatos szabályszegéseket is elkövettek.

Kiss Róbert arról is beszámolt, hogy kedden a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren a rendőrök egy magyar állampolgárral szemben intézkedtek, aki – bár hatósági házi karanténban kellett volna lennie – megkísérelte légi járattal elhagyni Budapestet. Kilépését megtagadták, ismét elrendelték hatósági házi karanténját – ismertette.

Beszámolt arról is, hogy újabb egyéni védőfelszerelések érkeztek Magyarországra, kedden két szállítmánnyal összesen 10 millió sebészi maszk, 900 liter fertőtlenítő folyadék, valamint 24 600 izolációs köpeny. Ezek szállítmányozását, raktározását, őrzését és készletezését már elvégezték.

Ismertette: 13 360 hatósági házi karantént rendeltek el, az érintetteket 206 458 alkalommal ellenőrizték.

A kijárási korlátozások szabályszegőiről elmondta: kedden 385 intézkedésre volt szükség Budapesten, ebből 231 esetben alkalmaztak figyelmeztetést, 75 emberrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, 79 ember ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek.

A határforgalomról elmondta: a teherforgalomban belépőoldalon Tompa, Röszke, Ártánd, Rajka átkelőknél lehet kisebb fennakadásokra számítani, a belépő személyforgalomban pedig Parassapusztánál.

A járvánnyal összefüggésben 219 büntetőeljárás indult, közülük 57 rémhírterjesztés, 26 közveszéllyel fenyegetés, 60 csalás, 12 járványügyi szabályszegés miatt. 46 gyanúsítottat hallgattak ki.

Kérdésre válaszolva az alezredes elmondta: naponta értékelik a korlátozásokkal kapcsolatos rendőri intézkedéseket és tapasztalataik azt mutatják, hogy megfelelő rendőri létszámmal végzik ezt a munkát. Megjegyezte: munkájukat más rendvédelmi szervek, így a honvédség, az egyes rendészeti feladatokat ellátók, a közbiztonságért és közlekedésbiztonságért felelős szervezetek, egyesületek, közösségek is segítik. Ha kedvezőtlen tendenciát tapasztalnának, „dinamikusan” tudnak reagálni.

Arra a kérdésre, hogy szabályszegők között a fiatalok vagy az idősebbek vannak-e többségben, azt mondta: szükségtelen korosztályt meghatározni, mert a korlátozások mindenkire vonatkoznak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a súlyosabb, vagy ismétlődő szabályszegők inkább a fiatalok közül kerültek ki, a húsvéti hosszú hétvégén azonban kedvező tapasztalataik voltak a fiatalok által kedvelt helyszíneken tartott ellenőrzéseken, így Budapesten a Bikás parknál, a Hármashatárhegyen és a Városligetnél. Valamennyiünk érdekében, korosztálytól függetlenül mindenki tartsa be a szabályokat – kérte az alezredes.

Arra a kérdésre, hogy mérséklődött-e a felvásárlási lázzal egybekötött pánikhangulat, Kiss Róbert azt mondta: tapasztalataik szerint igen. Ismertette: rendészeti lépésekkel is igyekeztek ezt elősegíteni. Példaként említette, hogy a humanitárius korridorok kijelölésével a nemzetközi és hazai szállítmányozást segítették. Ide sorolta azt is, hogy több olyan határátkelőt is megnyitottak a teherforgalomnak, amely korábban csak a személyforgalom számára volt elérhető. Rendészeti oldalról megtették azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek a lakosság ellátását szolgálják – mondta.

Arra a kérdésre, hogy jogszerűen járnak-e el azok az önkormányzatok, amelyek szűkítik az idősek vásárlási idősávját, azt mondta: a kijárási korlátozásokról szóló kormányrendelet két felhatalmazást adott az önkormányzatoknak, az egyik csak a húsvéti időszakra vonatkozott, amikor az ünnepek idejére hozhattak helyi szinten szigorúbb korlátozásokat, míg a másiknak nincs időbeli hatálya, a fővárosi kerületi és a települési önkormányzatok polgármesterei jogszerűen határozhatják meg, hogy a piacokra a 65 év felettiek milyen ütemben és milyen idősávban mehetnek vásárolni.