A rendezvényen Tomasz Grosse lengyel politológia-professzor bemutatta Orbán Balázs A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című könyve lengyel fordítását, amelyet a nyári egyetem szervezője, a varsói Waclaw Felczak Intézet adott ki. A közönség kérdéseire válaszolva, Orbán leszögezte: földrajzi adottságok miatt különbség van a lengyel és a magyar stratégiai gondolkodás között.

Hirdetés

Mindazonáltal történelmileg a középkorban, amikor szintén eltérő volt a lengyel és a magyar állam helyzete, is felismerték azt, „hogy az euroázsiai kontinens közepén vagyunk, így folyamatos nyomások és behatások érnek minket északról, délről, nyugatról, keletről, és éppen ezért érdemes együttműködni, szövetségekre lépni” – idézte fel.

Úgy látja: a 21. században is „ugyanaz a logika”, a két nemzet stratégiai együttműködése – taktikai különbségek mellett – azért nem tud abbamaradni, „mert az a gravitációs erő, amely az első visegrádi királyi találkozót (1335) is létrehozta, tolja össze ezeket az erőket”.

Orbán megítélése szerint a térségünket a különféle földrajzi irányból érő fenyegetések a következő évtizedekben erősödni fognak. „Ezért a közép-európai együttműködésnek még erősebbnek, még válságállóbbnak, összeforrottabbnak kell lennie” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Egy másik kérdésre reagálva leszögezte: meg kell megerősíteni a térségbeli katonai együttműködést, „Közép-Európának képesnek kell lennie megvédeni magát”.

Kifejtette: keleti irányból elsősorban katonai fenyegetés éri a régiót, amellyel szemben „katonai módon érdemes felkészülni”, a nyugati irányú fenyegetések pedig „a szuverenitás korlátozásában jelentkeznek”. Az utóbbi kapcsán politikai, gazdasági és diplomáciai együttműködésre van szükség – hangsúlyozta.

Úgy fogalmazott: ebben a témában „együttgondolkodás van a lengyel és a magyar politika, legalábbis annak jobboldali tömbje között”. Hozzátette: stratégiai eltérések vannak „például abban, mi következik az éppen aktuális helyzetből, az Ukrajnával szembeni elfogadhatatlan orosz agresszió vonatkozásában”.

Ez azonban „nem írja felül azt a hosszú évtizedekig felépülő közép-európai együttműködést és együttgondolkodást, amelyre mindannyiunknak szüksége van a saját nemzeteink szuverenitásának megerősítése és megőrzése kapcsán” – tette hozzá Orbán Balázs.

A hétfőtől péntekig tartó krasiczyni nyári egyetemet idén mintegy százötven magyar és lengyel diák részvételével, lengyel és magyar politikusok, szakértők, zenészek, sportolók közreműködésével tartják meg.