Megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Állatvédelmi Tanács. Az állatok jóléte és életkörülményeik javítása közös érdekünk….

Posted by Nagy István on Tuesday, April 13, 2021
Hirdetés

Az Agrárminisztérium közleménye szerint az eseményen a miniszter kiemelte, a magyarok felelős gondolkodását, az élővilág iránti tiszteletét tükrözi, hogy több mint negyedmillióan vettek részt a kormány által indított állatvédelmi online párbeszédben.

Hozzátette: az állatvédelem jelentős hányadát teszi ki annak a munkának és szemléletváltásnak, amely a biológiai sokféleség megőrzését, az ökológiai rendszerek megóvását, a fenntartható gazdálkodásra épülő, versenyképes termelést szolgálja.

Nagy István elmondta, a tanácsadói testület véleménynyilvánítással, az állatvédelemmel és az állatjóléttel kapcsolatos jogszabály-tervezetekhez, kormányzati stratégiához fűzött javaslataival, kezdeményezéseivel, oktatással, felmérésekkel formálja a hazai állatvédelem jövőjét.

A kitűzött célok sorából kiemelte, hogy a magyar állatvédelem Európa élmezőnyébe tartozzon és az állatvédelem jelentősen előmozdítsa a klímapolitika sikerét. A miniszter emellett fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Állatvédelmi Tanács munkájával döntően hozzájáruljon a mindinkább élhető környezet és a versenyképes magyar vidék megteremtéséhez.

Korábban írtuk

Kifejtette: a koronavírus-járvány megmutatta, milyen nagy erő rejlik a hazai agráriumban, a magyar vidékben, a helyi közösségekben, a civil társadalomban. A miniszter reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az alakuló ülés indítson el egy olyan párbeszédet a szaktárcák, a tudományos intézmények, a szakmai és a civil szervezetek között, amely egyetértést teremt az állatvédelemhez és az állatjóléthez kapcsolódó kérdésekben.

Az eseményen a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, a nagy sikerrel zárult állatvédelmi párbeszéd bebizonyította, hogy a témakört széles társadalmi együttműködés övezi.

„Nagy örömömre szolgál, hogy a kérdőív két fontos kérdésében, a felelős állattartásra történő nevelés, valamint az ivartalanítás témájában is már most fontos előrelépés történt, hiszen a Nébih-hel közösen elindítottuk a Gazdijogsi online képzést, valamint az Ivartalanítási programot” – mondta Ovádi Péter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Állatvédelmi Tanács létrehozását a kitöltők 96,4 százaléka tartotta célszerűnek.

Ovádi Péter kiemelte a tanács hangsúlyos, hídépítő szerepének jelentőségét az állatvédelemben, a testülettől éppen ezért gyors reagálást és csapatmunkát vár. A tagok összetételével kapcsolatban rámutatott, hogy az állatvédelem kérdése átjárja a társadalom számos rétegét, folyamatos témát kínálva és megoldandó kérdéseket állítva a döntéshozók elé: legyen szó akár a társadalmi ütközőpontok meghatározásáról, vagy a jogszabályok felülvizsgálatáról, de a kulcs az együttműködésben rejlik.