Az NVB a magyarországi szavazóköri jegyzőkönyvek és a levélben leadott szavazatok megszámlálásának eredményét megállapító jegyzőkönyv alapján állapította meg a népszavazás végeredményét, a négy kérdésben külön-külön határozattal.

Hirdetés

Az alaptörvény szerint az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

A voksolásra 8 215 304 választópolgár volt jogosult: 7 536 144-en szerepeltek a lakóhelyük szerinti szavazókörben, 157 551-en átjelentkezéssel szavazhattak tartózkodási helyükön, 65 480-an voltak a külképviseleti névjegyzékben és 456 129-en levélben szavazhattak. Az érvényességi küszöb 4 107 652 volt.

Az érvényes szavazatok aránya 47-48 százalék volt a különböző kérdéseknél. Ezen belül a nem szavazatok aránya 92 és 96 százalék között változott.

A népszavazásra bocsátott első kérdés úgy szólt: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?”. Összesen 5 628 138 szavazatot adtak le, az érvényes szavazatok száma 3 910 436 volt (az összes választópolgár 47,60 százaléka). Az igen szavazatok száma 300 282 (7,68 százalék), a nemeké 3 610 154 (92,32 százalék) volt.

A második kérdés úgy szólt: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”. Az érvényes szavazatok száma ennél a kérdésnél 3 880 381 (ez az összes választópolgár számának 47,23 százaléka) volt, az igenek száma 158 447 (4,08 százalék), a nemeké 3 721 934 (95,92 százalék).

A harmadik kérdés úgy szólt: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?”. Az érvényes szavazatok száma ennél a kérdésnél 3 872 161 (ez az összes választópolgár számának 47,13 százaléka). Az igen szavazatok száma 180 785 (4,67 százalék), a nemeké 3 691 376 (95,33 százalék).

A negyedik kérdés úgy szólt: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”. Ennél a kérdésnél az érvényes szavazatok száma 3 870 042 (ez az összes választópolgár számának 47,11 százaléka), az igenek száma 186 938 (4,83 százalék), a nemeké 3 683 104 (95,17 százalék).

Az NVB határozatai nem jogerősek, a Kúriától három napon belül lehet jogorvoslatot kérni.

Korábban írtuk