Fotó: képernyőfotók (Facebook, YouTube), szerk.
Hirdetés

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy politikai szövetségben, két egyenrangú félként indulnak az előválasztás második fordulójában. Az „országos előválasztási bizottságnál” (ami a baloldal által kitalált bizottság – a szerk.) azt szeretnék elérni, hogy egymás mellett szerepeljen a nevük a szavazólapon. Az oevb-nél egyébként mind a hat párt delegáltjának vétójoga van.

Abban is megállapodtak, hogy kormányváltás esetén az egyikük miniszterelnök, a másikuk miniszterelnök-helyettes lesz, a két szereplő között egyetértési jogot tartanak fenn, tehát mindenben közösen fognak dönteni. Arról viszont egyelőre nem született egyezség, hogy az egyenrangú partnerségben ki lesz a miniszterelnök-jelölt.

A baloldali főpolgármester szerint „mindketten jobban szeretik a hazájukat, mint a hatalmat”, ezért arról beszélgettek, hogy mi az az ajánlat, amit meg kell fogalmazniuk.

Korábban írtuk

Karácsony Gergely közölte, hogy az előválasztás második fordulóját, az országgyűlési választások kampányát és 2022-es győzelmük esetén a kormányzást is megosztják egymással, de azt még nem döntötték el, hogy kettejük közül ki lesz az egyenlőbb, tehát ki lenne a miniszterelnök, és melyikük a helyettes.

Abban sikerült megállapodni, hogy közösen kezdeményezik egy közjogi tanácsadó testület létrehozását, amelyben vezető alkotmányjogászok tesznek javaslatot az ellenzéknek arra, hogy milyen forgatókönyvet valósítsanak meg az alkotmányosság helyreállítása érdekében. Az eszközöket illetően ebben korábban vita volt köztük, azért szeretnének létrehozni egy ilyen testületet, hogy világos legyen, melyek a legszerencsésebb eszközök.

Márki-Zay Péter leszögezte, a közjogi egyeztető tanács garantálja, hogy Magyarországnak olyan alkotmánya legyen, amelyben minden fék és ellensúly megtalálható ahhoz, hogy „soha többé ne lehessen a demokráciát úgy kisiklatni, mint Orbán Viktor tette 2010 után”.

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint megértették, hogy csak együtt tudnak előválasztást és választást nyerni, de azokat a csoportokat is képviselik, akik nem jutottak a második fordulóba, a Jobbik és a Momentum szavazóit. Dobrev Klára támogatóit is várják, nekik is van garancia arra, hogy lesz elszámoltatás, hogy Polt Péter nem maradhat a helyén és a sajtószabadságot helyreállítják.

Ha a programban megegyezünk, akkor a szereposztás teljesen lényegtelen – mondta.

Márki-Zay ismertette, hogy több fontos pontban is megállapodtak, egyebek mellett abban, hogy Hadházy Ákos vezetné azt az elszámoltatásért felelős szervezetet, amely a 2010 előtti korrupcióval is foglalkozna.

Az eredeti cikket ide kattintva olvashatják el az Indexen.