Fotó: MTI/Kovács Attila
Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a honvédség jövő évi béren kívüli juttatásairól szóló megállapodás aláírásán a Honvédelmi Minisztériumban 2021. december 9-én
Hirdetés

A miniszter kiemelte: a kormány családügyi politikájával összhangban, az ideihez hasonlóan, a honvédelmi tárca jövőre is támogatja a gyermeket vállaló, illetve gyermeket nevelő dolgozókat. A hivatásos és szerződéses katonák, honvédelmi alkalmazottak részére gyermekenként tanévindítási, továbbá nevelési támogatást biztosítanak – mondta.

A hivatásos és szerződéses katonák, honvédelmi alkalmazottak gyermekenként, szülőnként bruttó 200 ezer forintos születési támogatást is kaphatnak, vagyis, ha mindkét szülő honvédelmi dolgozó, mindketten jogosultak a juttatásra.

Továbbra is hozzájárulnak a honvédségi dolgozók munkába járási, étkezési és ruházati költségeihez. A fiatalok megszólításáért a jövőben is folytatódnak a honvédelmi ösztöndíjprogramok – közölte Benkő Tibor.

Januárban újabb 10 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek a katonák. A honvédelmi alkalmazottak jövőre is megkapják a 2019-ben megkezdett 35 százalékos emelés újabb, 5 százalékos részletét. Ezen felül további 2 százalékkal emelkedik majd fizetésük – közölte.

Emlékeztett továbbá a kormány azon döntésére is, amelynek értelmében hathavi juttatást, úgynevezett fegyverpénzt kapnak az egyenruhások.

A miniszter elmondta, hogy hagyományosan év végén írják alá ezt a megállapodást, így volt tavaly is. Benkő Tibor kiemelte, hogy amit a honvédelmi tárca a múlt év végén vállalt, azt – a kihívások ellenére – maradéktalanul teljesítette. Sőt a többletfeladatokat is figyelembe vette – jegyezte meg.

Czövek János, a Hosz elnöke azt mondta: a honvédelmi tárcánál eddig is jól működött az érdekegyeztetés rendszere. A HÉF-et képviselő mindhárom aláíró szervezet sikerként értékeli mind a bérekről, mind a béren kívüli juttatásokról szóló megállapodást – közölte.

Kiemelte, hogy az elmúlt időszak óriási terhet rótt a katonákra, akik a többi között külszolgálaton, a határon, az egészségügyi intézményekben is sok munkát végeztek. Ennek nyomán könnyű volt a tárgyalásokat lefolytatni, hiszen a Honvédelmi Minisztérium is látja a munkát és az eredményeket – mondta.

Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt hangsúlyozta, hogy ez a megállapodás „nem egy ígéret, ez egy vállalás, amely soha nem teljesül alul, inkább felül”.

Kitért arra, hogy a gazdasági helyzet, a minimálbér és a szakmunkás-bérminimum emelése, az egészségügyi szakdolgozók béremelése is „árnyalja” némiképp a honvédelmi emeléseket. Ezzel együtt Varga István azt mondta: az első negyedév vége felé áttekintik a helyzetet és kijelölik az utat a további munkához.

Korábban írtuk