Karanténnapló – 14. nap

Karanténnapló – 14. napA Nemzetközi Vallásszabadság Szövetség miniszteri konferenciája. A világjárvány miatt ez is virtuálisan, de legalább be tudtam jelentkezni én is. A keresztényekkel szembeni agressziónak megálljt kell parancsolni Európában és az egész világon!

Posted by Szijjártó Péter on Monday, November 16, 2020
Hirdetés

Szijjártó Péter a Nemzetközi Vallásszabadság Szövetség miniszteri online konferenciáján azt mondta, a kereszténység közösségépítő erejére most nagyobb szükség van, mint valaha. „Sajnos a kereszténység még mindig a legüldözöttebb vallás a világon”, és ezt nem szabad elfelejteni még ebben a nehéz, kihívásokkal teli időszakban sem – hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a legfrissebb hivatalos statisztikák szerint 260 millió keresztényt üldöznek világszerte, és 3000 keresztényt öltek meg idén. Ez azt jelenti a miniszter szerint, hogy naponta nyolc kereszténnyel végeznek, és 9500 támadást intéztek keresztény templomok, épületek ellen.

A miniszter úgy látja, az európaiaknak tisztában kell lenniük azzal, hogy „ez nem egy távoli jelenség”, hanem Európában is jelen van. Példaként a franciaországi keresztények elleni támadásokat, a bécsi merényletet és II. János Pál pápa lengyelországi szobrainak megrongálását említette.

Szijjártó Péter kifejezte a lengyel kormány és a lengyel katolikus egyház melletti szolidaritását, megjegyezve, hogy a keresztény közösségekkel szembeni támadásokat meg kell szüntetni. Közös felelősségnek nevezte „a szélsőséges antikeresztény mozgalmak” visszaszorítását.

Korábban írtuk

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Másik nagy kihívásként a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedéseket említette a külgazdasági és külügyminiszter. Hangsúlyozta: gondoskodni kell arról, hogy a korlátozások ne akadályozzák a keresztény közösségek vallásgyakorláshoz fűződő jogát.

Karanténnapló – 14. nap, 2. részZbigniew Rau lengyel és Mike Pompeo amerikai kollégám fontosnak tartotta, hogy a…

Posted by Szijjártó Péter on Monday, November 16, 2020