Megbüntette a BKV a híres útikönyvírót
Wheeler pénteki blogbejegyzése szerint budapesti utazásának első napján esett egész nap az eső, ezért elhatározták, hogy a földalattival mennek vissza a szállodájukba.
Csakhogy a megállónál nem találtak automatát, a jegypénztár pedig zárva volt. Felszálltak a járműre, de a következő megállónál leszálltak, hogy jegyet vegyenek. Találtak is egy jegyautomatát „de az az átkozott cucc” nem akarta elfogadni a pénzüket. Próbálták többféle pénzzel is, de az automata nem reagált.
Ezért újból visszaszálltak a földalattira, hogy elmenjenek a következő megállóig, ahol rögtön lecsaptak rájuk az ellenőrök és 6000 forintos büntetést fizettettek ki velük. Wheeler szerint a dolog két szempontból is rendkívül bosszantó.
Az egyik, hogy ha nem szállnak le ismét, hogy rendes utas módjára jegyet vegyenek, hanem elutaznak a végcélig, lehet hogy meg sem büntetik őket. A másik pedig az, hogy Wheeler szerint valakinek látnia kellett, hogy birkóznak a jegyautomatával, de mégsem mentek oda hozzájuk, hogy segítsenek, hanem megvárták, míg felszállnak a földalattira, és nyakon csípték őket.
A hátizsákos turistákra koncentráló Lonely Planet a világ legnagyobb útikönyvkiadója. Évente több mint hatmillió könyvet adnak el, tévéműsoruk, havi utazási magazinuk van. Tavaly óta a cég 75 százalékának tulajdonosa a BBC Worldwide. Az angol nyelvű útikönyvek 25 százalékát a Lonely Planet adja ki.
(Index)