Az Együtt aktivistái az Orbán Viktor évértékelőjére érkezőket provokálták táblákkal és bekiabálásokkal. 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

„Ön is lopott közpénzből öltözködik?” „Nagyobb tolvajoknak bent is van parkoló!” „Kicsi tolvaj kívül parkol.” – ilyen bekiabálásokkal és a képen láthatókhoz hasonló, ötlettelen táblákat lóbálva várakoztak az Együtt elszánt hívei, hogy az Orbán Viktor évértékelőjére érkezőket hergeljék.

Az eseményen rövid sajtótájékoztatót is tartott Szigetvári Viktor, ahol arról beszélt, szerinte az elmúlt nyolc év elvesztegetett idő volt egy kiváló válságkezelést követően. Felhívta rá a figyelmet, hogy ők kormányra kerülve már az első pillanattól kezdve nagy tettekre készülnek.

Beszédét egyszer csak hangos mulatós zene zavarta meg, amiről időközben számára is kiderült, azt nem hívei szolgáltatták, így rosszallását fejezte ki a nulla százalékos párt miniszterelnök-jelöltje.

Szigetvári Viktor drámai bejelentést tett: aktivistáikat valaki megdobta hógolyóval, méghozzá elmondása szerint egy kemény, jeges fajtával, ezért természetesen feljelentést fognak tenni. Az MTI tudósítása szerint két ember dobálta meg az aktivistákat, a dobálókat a rendőrök igazoltatták.

demokrata.hu

https://www.facebook.com/egyuttkorszakvaltok/videos/1580747428709825/