Hirdetés
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy az új eszközökkel a Magyar Honvédség megkezdi páncélos fegyvernemének fejlesztését a 21. század követelményeinek megfelelően. Az új páncélosok a 40 éve rendszerben lévő orosz T-72-eseket váltják le.

A honvédelmi miniszter elmondta, szeptembertől év végéig havonta két Leopard 2A4HU érkezik Tatára, így 12 ilyen járművel rendelkezik majd a Magyar Honvédség. Hozzátette: 2023-tól már a legkorszerűbb, 2A7HU típusú páncélosokat használhatják a katonák.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka korszakváltó eseménynek nevezte a Krauss-Maffei Wegmann által felújított Leopardok Magyarországra érkezését, majd elmondta, a Magyar Honvédség célja, hogy a világ egyik legmodernebb eszközének számító Leopard 2A7HU harckocsival lássa el a 11. Harckocsi zászlóaljat.

A parancsnok kiemelte, 2A4HU típus jelenti azt a lépcsőfokot, mely biztosítja a zökkenőmentes áttérést. A most érkezett harckocsik a Leopardok jellegzetességeinek megismerését, a katonák átképzését szolgálják.

A gyártó cég által tartott kiképzés a tatai laktanyában szeptember és december között valósul meg, majd az osztrák védelmi minisztériummal kötött együttműködési megállapodás értelmében az állomány szimulátoros képzéssel sajátíthatja el a típus tökéletes vezetését és kezelését.

Korábban írtuk

Frank Haun, a KMW vezérigazgatója elmondta, az Európai Unió 15 országában rendszeresítették a Leopardokat. A három éven belül Tatára érkező 2A7HU páncélosokkal Magyarország Németországhoz és Dániához hasonló harckocsizó képességekkel rendelkezik majd.

A Leopard 2 német harckocsi a Bundeswehr fő harckocsitípusa, a Krauss-Maffei-Wegmann cég gyártja. Valamennyi modellt ellátták digitális tűzvezető rendszerrel, lézeres célkeresővel, a lövegcsővel párhuzamosított géppuskával és éjjellátó készülékkel.

A harckocsi fő fegyverzete a Rheinmetall 120 mm-es űrméretű, sima csövű harckocsiágyú, amelyet kétsíkú lövegstabilizátorral láttak el. A harckocsi két géppuskával rendelkezik, személyzete négy fő.