Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A másodfokon eljáró táblabíróság elutasította Darmanesti polgármesteri hivatala fellebbezését a hasonló első fokú határozat ellen.

Hirdetés

„Innen egy új fejezet nyílik a temetővel kapcsolatos pereskedésben és ez csakis a mi javunkra fog szólni” – értelmezte a döntést videoüzenetében Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, aki azt is elárulta, hogy születésnapjára kapta ajándékul az ítéletet.

Darmanesti város tavaly augusztus elején indított pert Csíkszentmárton ellen annak a 2007-es önkormányzati határozatnak a részleges érvénytelenítése céljával, amelyik a székelyföldi település közvagyonaként tüntette fel az úzvölgyi katonatemetőt és a közelében álló használaton kívüli kaszárnyasort. A csíkszentmártoni önkormányzati határozatot 2010-ben a 299-es kormányhatározat is megerősítette.

A per során – a Székelyhon portál korábbi tájékoztatása szerint – Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata arra hivatkozott, hogy a temető területe már 1990-ben a moldvai kisváros magánvagyonának leltárában szerepelt, és az 1997-ben elfogadott, most is érvényes általános rendezési terv (PUG) is a város belterületeként jelölte meg. Azt is érvként hozta fel, hogy az INSPIRE térinformatikai geoportál is Darmanesti területeként jelöli a temetőt.

Korábban írtuk

A szentmártoniak viszont olyan, az 1800-as évek végéről származó telekkönyveket mutattak be a bíróságnak, amelyek szerint a vitatott terület Csíkszentmárton község földbirtokos közösségének és Csíkcsekefalva földbirtokos közösségének a tulajdona.

A mára elnéptelenedett Úzvölgye település, valamint a település területén fekvő katonatemető és kaszárnyasor hovatartozása, illetve a katonatemetőben tavaly létrehozott román parcella kapcsán számtalan per van folyamatban a romániai bíróságokon. Ezek egyik csoportját Csíkszentmárton, másikat Darmanesti önkormányzata, harmadikat pedig Bákó megye prefektusa indította.

Darmanesti önkormányzata 2019 áprilisában önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartott számon. Tavaly június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.