Megfélemlítésből elvitték a konyhaablakot
Matvan István a bánya bezárása után – nyugdíjasként – biztonsági őri munkát vállalt, felesége, Marika pedig a Szent Borbála Kórház osztályvezető főnővére. – 2006-ban vettünk fel 3,9 millió forint hitelt svájci frankban, gyermekeinknek próbáltunk segíteni – ismertette kálváriájuk kezdetét az asszony. – Akkor mindenütt azt hallottuk, hogy „dübörög a gazdaság”, mindketten dolgoztunk – folytatta. – Kezességet is vállaltunk egy ismerősnek, aki nem tudta fizetni a tartozását. Ezért az ő törlesztését is az én fizetésemből vonta le a bank, először a jövedelmem harmadát, majd a felét. Idénre a végrehajtásig jutott a helyzet, kétszobás, 56 négyzetméteres lakásunkat 2,8 millió forintért kényszerültünk eladni egy ingatlanforgalmazó cégnek. De szerződési ígéretekkel szemben, most mégsem maradhatunk bérlőként sem a lakásban. Hónapok óta zaklatnak, hogy költözzünk ki, telefonon fenyegetnek, a munkahelyemen is megjelentek a behajtó cég emberei. Néhány napja pedig behatoltak a lakásba, el akarták vinni a bejárati ajtót, hogy így kényszerítsék ki a költözésünket. Kihívtam a rendőrséget, így „csak” a konyhaablakunkat vitték magunkkal, azóta fagyoskodunk.
Dr. Hidas János, ügyvéd szerint már az ingatlan adásvételi szerződés megkötése is törvénytelen volt, hiszen Matvanék szorult helyzetével visszaélve, azt kihasználva vették rá őket a szerződés aláírására. A lakás reális értéke 8 millió forint körüli, ezért a szerződésben megjelölt vételár teljesen aránytalan. Azonban az is kirívóan jogellenes, hogy még ezt a kisebb összeget sem adták át az eladóknak. Matvanék egyébként egy alkalommal családi segítséggel összegyűjtöttek egymillió forintot, amelyet egy közvetítő útján befizettek a hitel törlesztésébe, az összegnek és a közvetítőnek azonban nyoma veszett. Az ügyben polgári per, illetve csalás, magánokirat-hamisítás miatt büntetőeljárás is folyamatban van. Felháborító, hogy vétlen polgárokat folyamatosan zaklatnak, lakásuk elhagyását kierőszakolandóan. Pedig vélhetően az elkövetők is tisztában vannak azzal, hogy a fent leírt okok miatt törvénytelen a teljes eljárás. Jogszerűtlen, hogy a cég saját maga folytatja le a kilakoltatást, ezt ugyanis csak bírósági végrehajtó tehetné meg. A felmerülő zaklatás és önbíráskodás gyanúja miatt pedig majd a rendőrség kell nyomozást folytatnia.
A bajbajutott család Schmidt Csaba segítségét is kérte. – A legegyszerűbbel, ám a legsürgősebbel kell kezdeni – mondta a helyszínen az alpolgármester, miután saját fizetéséből megrendelte az asztalosnál a pótolandó ablakot. – Azonban a probléma nem egyedi, sajnos Tatabányát sem kerülik el a kilakoltatások. Egyre több családnak kell elhagynia az otthonát, akik munkahelyük elvesztése miatt képtelenek törleszteni hiteleiket a bankoknak. A Bajnai kormány azonban széttárja a kezét, több mint egy éve tétlenül nézi a bajbajutott emberek a tragédiáját. A szocialisták összevissza beszélnek, de semmit nem tesznek a kilakoltatások ügyében – jegyezte meg Schmidt Csaba, kiemelve: jól hangzó ígéreteket tesznek, melyek a gyakorlatban nem működnek. – Álságos módon elővásárlási jogot biztosít a kormány a településeknek, ám közben százmilliárd forintot vesznek el az önkormányzatoktól. Október végén maga a kormányzat is beismerte, hogy a probléma kezelését hivatott törvényjavaslat, átgondolatlan volt, alkalmatlan a cél elérésére. Az egész országban mindössze 300 fő tudta kihasználni eddig az átmeneti központi segítségnyújtást. A jelenlegi törvények nem jelentenek, védelmet a nehéz helyzetbe került lakástulajdonosoknak. A hatékony törvényi védelem kiépítéséig jogi eszközökkel le kell megállítani a kilakoltatásokat. A jogszabályoknak az adósokat kell védenie a pénzintézetekkel szemben, hogy például egy pénzügyi vállalkozás se tudjon senkit rákényszeríteni lakásának áron aluli értékesítésére. A legutóbbi közgyűlés első fordulóban tárgyalták előterjesztésemet a bajba jutott került családok megsegítéséről, ahol felvetődött egy átmeneti krízisotthon kialakításának lehetősége is.