Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

A jogsértések többsége vagyon ellen irányult. Ilyenek voltak például az alkalmi lopások és jogtalan elsajátítások. Személy elleni erőszakos cselekmények csak kis számban fordultak elő – tudatta a rendőrség sajtószolgálata.

Megfelelő létszámban voltak jelen rendőri és biztosításban részt vevő további erők a kiemelkedően magas, 172 ezer látogatót fogadó rendezvényen, így a részvevők nyugodtan és biztonságosan szórakozhattak a Balaton Soundon – közölték.

balaton soundArra a kérdésre, hogy az utóbbi években javult-e a fesztiválozók jogkövető magatartása, a rendőrség egyértelmű igennel felelt. Ezt nemcsak a regisztrált bűncselekmények számának csökkenése mutatja, hanem az is, hogy az elveszett tárgyakat sorra leadták a megtalálók az arra kijelölt helyen, így azok hamar visszakerülhettek a jogos tulajdonosaikhoz.