– Múlt csütörtökön kivételesen viszonylag korán, délután, négy-fél öt körül mentem haza. Egy hatlakásos társasházban élek, és feltűnt, hogy egy idegen, Ford márkájú autó áll az épület előtt. Mint utóbb kiderült, ez nem csak nekem volt gyanús, a szomszédok közül többen is felírták a rendszámát – mesélte a fideszes politikus.

– Felmentem a lakásba, körülbelül tíz percet voltam otthon, majd a feleségemmel indultunk volna vissza a kocsihoz. Ahogy kinyitottam az ajtót, tíz centire tőlem ott állt egy férfi és fennhangon azt mondta: „Takarodj Zuglóból, különben úgy jársz, mint Szombathelyen”. Ezután társával együtt elszaladtak.

Kulcsár József azt mondta, nem félős típus, inkább az zavarta, hogy az ismeretlen férfiak két bezárt kapu ellenére bejuthattak a lépcsőházba és ilyen közel kerülhettek a családjához.

Hogy a szombathelyi hasonlat érthető legyen: az MSZP azt a Tóth Csabát indítja Zuglóban, akinek korábban tagfelvételi botrányok miatt kellett távoznia Vas megyei elnöki pozíciójából. A tagbeléptetések kapcsán per indult és az egyik férfi tanút állítása szerint megverték és megerőszakolták, hogy ne tudjon elmenni a tárgyalásra.