Fotó: YouTube (képernyőkép)
Kép a gyomorforgató reklámból
Hirdetés

Az Országgyűlés elnöke a portálnak adott videós interjúban arra a kérdésre, hogyan éli meg, hogy egyes politikusok a gyermekek védelme érdekében sem emelkednek felül pillanatnyi érdekeiken, úgy válaszolt: ha két unokájának olyan világban kell élnie, ahol a legalapvetőbb kérdésekben sincs érték- és érdekazonosság a társadalom tagjai között, az „veszélyes és nehezen élhető világ lesz”.

Szerinte a még aktív korban lévőknek „a normalitást vissza kellene helyezni a jogaiba”, legalább 30 évet kellene visszamenni az időben, tisztázni kellene és konszenzusra kellene jutni a legalapvetőbb kérdésekben.

Ilyennek nevezte, hogy a család a társadalom legfontosabb alkotóeleme, hogy mindenkinek joga van a saját vallását megélni, és hogy egy nemzet tagjai vagyunk.

A házelnök elmondta: emlékszik, hogy 2010 előtt minisztériumi döntéselőkészítő dokumentumok születtek például arról – másolva a nyugati példákat -, hogy az óvodapedagógusok ne erőltessék a nemi sztereotípiákat.

Korábban írtuk

De ezt akkoriban még próbálták titokban tartani. „Ez a világ itt dörömböl Magyarország kapuin is most már” – jegyezte meg.

A Nyugat-Európában végbemenő kulturális változásokról szólva elmondta: európai emberként kifejezett aggodalmat érez.

Évezredekig a Nyugat kulturális, civilizációs közösség is volt. Az, hogy mi történik Európa katedrálisai körül, milyen értékekkel, vallással, törvényekkel bíró közösség ver ott tanyát, „nekünk sem mindegy, mert a közös kultúrkincsünk van veszélyben” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, Magyarország csak annyit tud tenni, hogy „a saját határainkon megállítsuk az őrületnek ezt a hullámát”.

A Mikulást homoszexuálisként ábrázoló norvég posta reklámjáról szólva azt mondta: azt két súlyosbító tényező még aljasabbá teszi. Egyrészt állami intézményről van szó és nem „Soros Gyuri bácsi NGO-iról”, másrészt gyermekeink legkedvesebb ünnepeinek egyikét gyalázza meg. „Mindennek van határa, csak az aljasságnak és az abszurditásnak nincs” – közölte.

Az ilyen reklámok célja szerinte a tudatos provokáció a határok újabb és újabb kitágítására; és „sunyi visszaélés a keresztényi türelemmel”.

Márki-Zay Péterről szólva azt mondta, nem romlott róla a véleménye, mert az eddig is olyan volt, ahonnan „nincs már lejjebb”.

A szavazóknak azt üzente, mérlegeljék, mit veszíthetnek, ha ugyanúgy „elrontják a választást”, mint 2002-ben.

A rezsicsökkentés elvétele, a migránsok beáramlása, a multikat kiszolgáló gazdaságpolitika mellett „a nem materiális értékeinket is le fogják nullázni” – jelentette ki Kövér László. Veszélybe kerül szerinte az elmúlt 12 év alatt elért anyagi és szellemi értéknövekedés.

Az alkotmányos puccsisták ugyanis világossá teszik, hogy az ezeréves magyar történelem és a kétezer éves kereszténység „csak ostoba lózungok,” amelyekhez nincs köze az Alaptörvényhez – mondta az Országgyűlés elnöke.