Fotó: Botár Gergely/kormany.hu (illusztráció)
Hirdetés

Müller Cecília azt mondta, napok óta nagyjából azonos számú új igazolt fertőzöttet regisztrálnak, a korábban hozott korlátozó intézkedésekkel sikerült visszaszorítani a vírus reprodukciós rátáját.

Kiemelte, az eddigi védekezési intézkedések célja az volt, hogy senki ne maradhasson egészségügyi ellátás nélkül.

„Sok mindent tettünk, sok minden van már mögöttünk, és ennek vannak látható eredményei” – fogalmazott.

Azt mondta, most a zárt közösségekre, idősotthonokra, szociális intézményekre és a kórházi osztályokra összpontosítanak. Ezeket a gócpontokat kell ma kezelni – fogalmazott, hozzátéve: itt kell segíteni, hogy a járványt „megfogjuk”, és a lehető legkevesebb áldozat legyen ezekben az intézményekben.

Jelezte, folyamatos volt a különböző – kórházaknak, háziorvosoknak – szóló eljárásrendek megújítása. Kiemelte: azzal, hogy az egészségügyi rendszert felkészítették, jó pár hetet nyert az ország.

Az intézkedések egyik célja, hogy minden beteg számára rendelkezésre álljon a megfelelő ellátás egy olyan fertőzés esetében, amely ellen nincs oltóanyag és terápia. Utóbbival kapcsolatban azt mondta, hogy Magyarországon is rendelkezésre állnak azok a gyógyszerek, amelyek a leghatékonyabbaknak bizonyultak eddig a kezelésben.

Müller Cecília közölte, jelenleg 2649 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, 291-en hunytak el. Megjegyezte: országonként különbözik, hogy kiket sorolnak a koronavírusban meghaltak közé; minden állam másképpen szolgáltat erről adatot.

Jelezte, hogy továbbra is a fővárosban és Pest megyében található a legtöbb fertőzött.

Az országos tisztifőorvos kitért arra, hogy nagy fegyelmezettséget tapasztalt az emberek részéről.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, hogy különböző forgatókönyvek vázolhatók fel a koronavírus-járvány alakulásáról. A magyar kórházi kapacitást az elképzelhető legtöbb fertőzöttel járó kimenetelhez kell igazítani – jelentette ki.

Ugyanakkor – jelezte – korlátozásokat is bevezettek, hogy csökkentsék a járvány terjedését. Ezen intézkedések nélkül a vírus reprodukciós rátája 2,2 lenne a tudósok szerint, vagyis egyetlen fertőzött átlagosan 2,2 embernek adná át a betegséget, ami gyors felfutáshoz, milliós nagyságrendű fertőzötthöz vezetne – közölte Rétvári Bence.

Azt hangoztatta, hogy Magyarországon kisebb mértékű megbetegedést regisztráltak, mint gazdagabb államokban. Ez annak is köszönhető, hogy igyekeztek a lehető leggyorsabban lépni. Az 1 millió lakosra jutó elhunytak számát tekintve Európa legkevésbé súlyosan érintett harmadába tartozik Magyarország – jegyezte meg.

Felállt a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, amely naponta tájékoztatást ad. Létrehozták a koronavirus.gov.hu oldalt is, amelynek hatalmas a látogatottsága – tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta, hogy mindegyik kórház megkapta a legfrissebb kézikönyvet a koronavírus-járvány kezeléséről.

Hosszú, hónapokig tartó védekezésre kell készülni, így sokáig szükség lesz a védőeszközökre. Felelőtlenség lenne hirtelen szétosztani a készleteket, noha azok bőségesek. Pontos ütemtervet kell ebben követni – vélekedett Rétvári Bence.

Azt is mondta, hogy Magyarországon kevesebb egészségügyi dolgozó betegedett meg, mint máshol a világon.

Korózs Lajos (MSZP), a bizottság elnöke ezzel szemben nagynak nevezte az arányukat.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az oxigénellátás kiépítése sok idő és nagy költség. Összetett feladat, hogy minden kórházi ágynál biztosítani tudják a lélegeztetést – közölte.

Rétvári Bence azt hangoztatta, hogy minden olyan betegnek továbbra is biztosítani kell az ellátást, akinek szüksége van erre. Az utasításokban egyértelművé tették, hogy nem szabad elbocsátani a kórházakból olyanokat, akiknek kezelésre van szükségük.

Szabó Tímea (Párbeszéd) ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a sajtóban megjelent személyes beszámolók szerint végstádiumú betegeket, amputáción nemrégiben átesett embereket, ön- és közveszélyes pszichiátriai ápoltakat kényszerítettek arra, hogy hazatérjenek.

Varga Zoltán (DK) „a legújabb tragikus szenzációnak” nevezte, hogy egyszerre kitettek a kórházból egy férjet és egy feleséget, akiknek egymást kellett volna ápolniuk otthon.

Szél Bernadett független képviselő és Tóth Bertalan (MSZP) nem kapott szót a bizottsági szavazás értelmében.

A gyurcsányista Varga Zoltán politikai elfogultsággal vádolta meg Müller Cecília országos tiszti főorvos asszonyt

A gyurcsányista Varga Zoltán politikai elfogultsággal vádolta meg Müller Cecília országos tisztifőorvos asszonyt.Nem hagyhattam szó nélkül.

Gepostet von Menczer Tamás am Dienstag, 28. April 2020

Magyarország felkészül a hosszú védekezésre

Hosszú járványellenes védekezésre kell készülni, ugyanakkor folyamatos a védekezéshez szükséges védőfelszerelések és gépek beszerzése – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Bővebben itt olvashatnak a bizottság ülésének folytatásról.