Interjút adott Andrzej Duda, lengyel köztársasági elnök a TVN24 televíziónak, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök és Magyarország is szóba került. Duda a beszélgetésben elmondta, hogy megérti Orbán Viktor politikájának az alapját, hiszen ennek a legfőbb viszonyítási pontja az a helyzet, amiben Magyarország találta magát és azt is kifejtette, hogy a magyar miniszterelnök nehéz helyzetben van, hiszen „NEM ő volt az, aki a magyar államot ennyire függővé tette Oroszországtól a gáz- és áramellátás tekintetében”.

Hirdetés

Ehhez képest a HVG oldalán Duda szavai már úgy jelentek meg, hogy a lengyel elnök szerint Orbán Viktor volt az, aki függővé tette Magyarországot az orosz energiától. Ehhez aztán egy órán belül csatlakozott a Telex is, gyakorlatilag szó szerint véve át a HVG írását.

Duda szavainak a HVG és a Telex általi meghamisítása azért is elgondolkodtató, mert más baloldali orgánumoknak – mint például a 168 óra vagy az ATV – sikerült a lengyel elnök által valóban elmondottakat közölni.

Andrzej Duda az interjúban egyébként arról is beszélt, hogy „az Oroszországtól való energiafüggőség sok európai uniós ország számára problémát jelent, ezért nem vezettek be szankciókat az üzemanyag- és energiahordozók beszerzésére vonatkozóan”.

Korábban írtuk