A közlemény szerint a pandémia miatt bevezetett, az átmeneti pénzügyi nehézséggel szembesülő hallgatók megsegítését szolgáló Diákhitel Plusz „óriási népszerűségnek örvend”. Hat hónap alatt több mint 30 ezren igényelték, jellemzően a maximális, félmillió forintos összeget.

Hirdetés

A kamatmentes és szabad felhasználású Diákhitel Pluszt minden olyan, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező magyar állampolgár igényelheti, maximum félmillió forint összegben, aki még nem töltötte be az 55. életévét. Az igényelt összeget a Diákhitel Központ egy összegben folyósítja az igénylő bankszámlájára, és azt a diáknak egy év türelmi idő után legfeljebb 5 éven belül vissza kell fizetnie – ismertették.

Azt írták: a Diákhitel Plusz jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen romló munkaerőpiaci és gazdasági környezetben ne nőjön drasztikusan a felsőoktatási tanulmányaik felfüggesztésére kényszerülő fiatalok száma.

Felmérésük alapján beszámoltak arról, hogy a hallgatók fele a lakhatására fordítja az igényelt hitelt, de egyre növekvő arányban tekintenek biztonsági tartalékként is a Diákhitel Pluszra. A központ „2001-es alapítása óta nem fordult elő, hogy egy évben több mint 32 milliárd forint hallgatói hitelt folyósítsanak” – áll a közleményben.

Korábban írtuk

Kitértek arra is, hogy a diákhitelezésre érvényes családi kedvezmények miatt már mintegy 5000 édesanyának engedhették el 5 milliárd forint értékben a diákhitel-tartozást a második és harmadik gyermek megszületése után.