A bíróság szerint a bizonyítékok alapján a gyanúsított esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, de a bizonyítás megnehezítésének veszélye nem – áll a közleményben.

Hirdetés

Emiatt a kerületi bíróság október 2-áig meghosszabbította a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges – írta a konkrét ügy ismertetése nélkül a törvényszék.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy magát iszlamistának valló 21 éves férfival szemben folytat nyomozást, aki a megalapozott gyanú szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon.

A Fővárosi Főügyészség a napokban közölte, hogy az ügyészek bizonyítékokat tártak a terrortámadás tervezésével gyanúsított magyar fiatal elé, aki „folytatólagos” vallomást tett. A vádhatóság indítványozta a gyanúsított egy hónapra elrendelt letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását.

Korábban írtuk

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója június elején, egy nappal a fiatal férfi elfogása után azt közölte az M1 aktuális csatornán, hogy a gyanúsított az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint.