Fotó: Demokratikus Koalíció Facebook-oldala (képernyőfotó)
Hirdetés

„Ismét bemegyünk az épületbe”

– jelentette ki Gréczy Zsolt, Gyurcsány hű fegyverhordozója az MTVA székháza előtt.

Az emlékezetes talajgyakorlatot bemutató Varju László azt mondta, két követelésük van: olvassák be az ellenzéki nyilatkozatukat, és ne befolyásolják az önkormányzati választásokat, ne csak hírhamisítást végezzenek, hanem szervezzék meg a Tarlós-Karácsony vitát. Látható, hogy a két követelés alsó hangon is legalább három, de az ellenzék matematikai kihívásain már nem lepődhetünk meg.

Hadházy Ákos is szót kért, a körülötte állók rögtön laposabban kezdtek el pislogni.

Hadházy szerint nem jöhetett ellenzéki vezető, polgármester-jelölt az MTVA-ba az elmúlt egy évben. Ezzel szemben az ellenzék nagy reménysége, Karácsony Gergely például meggondolta magát, és noha elfogadta a meghívást, végül nem ment be a köztévébe a programjáról beszélni.

Hadházy Ákos erősködött:

„fogunk még ide jönni nagyon sokat és nagyon sokan!”

Kocsis-Cake Olivio szerint az MTVA munkája nyomán választási csalásról lehet beszélni.

Bősz Anett szerint a választók nyolc éve „konstruált valóság” alapján járulnak az urnákhoz.

Harangozó Tamás szerint pénzégetés folyik a köztévében, és azt mondta:

„marhára elegem van”.

Élőben az MTVA székházánál.

Gepostet von Demokratikus Koalíció am Montag, 30. September 2019

Bősz Anett az épületből jelentkezett, és elmondta,

„az ellátás kiváló, most már nem az ételautomatákból kell valamit szereznünk összetolt apróból”,

és reménykednek, hogy jó tárgyalópartnert kapnak.

A Magyar Liberális Párt politikusa elmondta, ő úgy látja, választópolgárok milliói anélkül szavaznak, hogy tisztában lennének a világ dolgaival, nem ismerik az igazságot, hazugság alapján tájékozódnak a világról.

Az MTVA-székházban jártunk.

Gepostet von Bősz Anett am Montag, 30. September 2019

Bősz Anett videós bejelentkezésében kijelentette, bár furcsának találják az MTVA kérését, eleget tesznek annak: nem közvetítik élőben a Facebookon a tárgyalást.

„Ezt a tárgyalást végig rögzíti az M1, ennek ellenére minket arra kértek, hogy mi ne rögzítsünk semmit, úgyhogy úgy döntöttük, hogy magunkat rögzítjük és egy kicsit beszámolunk nektek arról, mi is történik itt. (…) Most elköszönök.”

Az ellenzéki szavahihetőség szép példáját adja Hadházy Ákos, aki végig élőbens közvetítette a Papp Dániellel, az MTVA vezérigazgatójával folytatott megbeszélésüket a saját Facebook-oldalán:

A hírhamisító az ítélet után kénytelen volt fogadni, de EGYETLEN kérdésünkre sem válaszolt. Nem válaszolt a legfontosabbra: hogyan lehet, hogy Orbán kéthetente beszélhet élőben, ellenzéki pártvezető pedig az elmúlt évben EGYSZER SEM. Nem válaszolt arra sem, hogy ki a felelős azért, hogy kiket hívnak be élő műsorban? És nem válaszolt arra sem HPD, hogy miért csinált hamis hírt ezelőtt 7 éve?A feladat egyértelmű: ez az ember nem maradhat a “közmédia” élén. Sokat és sokunknak kell tenni ennek eléréséért. Megfelelelő nyomásgyakorlással ki kell kényszeríteni egy konszenzusos vezető kinevezését és a fizetett kormànypropaganda törvényi tiltásátAki azt mondja, ezt nem lehet elérni, annak azt mondom: miért, megtettünk mindent érte? egy célt amúgy már elértünk: HPD kénytelen volt szóba állni velünk. A nemválaszai pedig mindent elmondtak így is. Folyt. Köv.

Gepostet von Hadházy Ákos am Montag, 30. September 2019

A rövid tárgyalás után kijöttek a képviselők az MTVA épületéből.

„Túléltük, nem volt könnyű!”

– hősködött Gréczy Zsolt, aki szerint nem mondtak igent követeléseikre. Ezen a ponton megjelent egy bohócnak öltözött idősebb úr, egy másik férfi pedig a cirkuszi indulót kezdte el dúdolni, és felidézte a szállóigévé vált decemberi ellenzéki mondatokat.

Fotó: Párbeszéd Facebook-oldala (képernyőfotó)

Hadházy Ákos szerint részeredményeket értek el. Kérdéseikre szerinte ugyan nem kaptak választ, de legalább beszéltek. Abból a szempontból látta eredményesnek a tárgyalást, hogy most már látja, „ez az ember nem maradhat az MTVA élén”.

A bohócnak öltözött úr időről időre megjegyzéseket tett az ellenzéki képviselőkre, Hadházy Ákost például korlátra mászásra szólította fel, megemlékezve a politikus pókemberi akciójáról.

Bősz Anett szerint a törvények és az igazság elmennek egymás mellett. Úgy véli, a mai tárgyalás a történelemkönyvekbe is bekerülhet, annyira jelentős és jó példa volt.

Kocsis-Cake Olivio megismételte, szerinte választási csalásról van szó, kilencven milliárd forintnyi értékben.

Harangozó Tamás szerint Papp Dániel összezavarodott. Megjegyezte, úgy tapasztalta, az MTVA lecserélte biztonsági munkatársait, nem azokat látta most, akiket decemberben.

Varju László szerint is az önkormányzati választások elcsalása zajlik.

„Jövünk újra, itt leszünk!”

– fenyegetőzött Varju.

Rövid tárgyalás után kijöttek a képviselők az MTVA épületéből.

Gepostet von Párbeszéd Magyarországért am Montag, 30. September 2019

Mint ismeretes, az ellenzék előszeretettel jár akciózni a köztévéhez, decemberben kezdték a behatolási akciókat, akkor fetrengés, vergődés, ajtónak nekifutás és korláton mászás szerepelt az ellenzéki repertoárban, aztán mindez ottalvós programmá alakult Hadházy Ákos és Szél Bernadett részéről. Ekkor csodálhattuk meg Hadházy Ákos igényes zokniját.

Fotók: ellenzéki képviselők Facebook-oldala, szerk.: demokrata.hu
Fotó: Facebook, képernyőképek
Fotók: ellenzéki képviselők Facebook-oldala, szerk.: demokrata.hu
Fotó: MTVA (képernyőfotó)