Fotó: parlament.hu (képernyőkép)
Hirdetés

A kormány képtelen megszervezi az oltást, ezért mindenki jobban járna, ha a háziorvosokra bíznák ezt a munkát” – mondta a DK alelnöke, Varju László a Parlamentben.

Csakhogy Gyurcsány Ferenc pártja néhány hete még azért támadta a kormányt, mert a közös brüsszeli vakcinabeszerzések mellett keleti vakcinákat is vásárolt. A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány ne riogassa tovább az embereket az orosz vakcinával.

A DK hónapokig hangolt az orosz vakcina ellen. Ennek akkor lett vége, amikor kiderült: a Szputnyik v hatékonysága 90 százalék fölötti és már a német kancellár is elismerően beszélt róla.

Gyurcsány Ferenc pártjának tagjai akkor a kínai vakcinát vették célba.

A DK egészségpolitikusa, Komáromi Zoltán pedig azt állította az ATV-ben: nem ért egyet azzal, hogy a betegségnél bármelyik vakcina jobb lenne. Végül néhány nappal később következett a pálfordulás: Gyurcsány Ferenc egy drámai bejegyzésben arról írt, hogy ismerősei oltást akarnak, bármi áron, bármilyet.

Korábban írtuk

És a DK most azzal támadja a kormányt, hogy visszatartja a koronavírus elleni vakcinákat a háziorvosoktól. A Demokratikus Koalíció azonnali magyarázatot vár a kormánytól, hogy miért tartják vissza a vakcinát a háziorvosoktól. Miért van legalább hatszázezer felhasználatlan vakcina jelenleg is raktáron?

A kormánypártok szerint ez álhír. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta: raktáron a második körös vakcinák vannak.

„A raktárban azért lehetnek vakcinák, mert a második dózisra is kell tartalékot képezni, ez egészésgszakmai kérdés. Miért akarják felülírni? Ami pedig az önkormányzati felajánlásokat illeti, nem az a probléma az országban, hogy nincs elég oltópont, hanem, hogy nem érkeznek meg a Brüsszel által ígért és lekötött vakcinák” – jelentette ki Dömötör Csaba.

A teljes cikk a Hirado.hu oldalán olvasható.