Mint a közleményben írták, a felhívás célja a vidéki térségekben működő, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők induló vagy már működő szálláshely szolgáltatatói tevékenységeinek támogatása, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése. A felhívás keretein belül többek között lehetőség van a gazdák által már működtetett szálláshelyek továbbfejlesztésére vagy újak létrehozására, a kapcsolódó kiegészítő turisztikai szolgáltatások kialakítására, és az ehhez szükséges eszközök beszerzésére. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd forint.

Hirdetés

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, míg a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50-70 százaléka lehet térségi besorolási szempontok alapján. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. december 8-tól lesz lehetőség. A felhívás részletei a palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg – tájékoztatott a minisztérium.

Korábban írtuk