Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Áder János köztársasági elnök megkapja a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának első oltását a II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának Lotz Károly utcai háziorvosi rendelőjében 2021. február 26-án
Hirdetés

Az államfő elmondta: néhány héttel ezelőtt Szlávik Jánosnak, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosának és háziorvosának is feltette a kérdést, ha várnia kellene – mert csak akkor kerül sorra – a Pfizer vagy a Moderna vakcinájára „szeptemberig, októberig, vagy holnap, holnapután” megkaphatja az orosz vagy a kínai vakcinát, mit javasolnak. Erre mindketten azt válaszolták: „minél előbb oltani, minél előbb megkapni az oltást” – fűzte hozzá Áder János.

A köztársasági elnök néhány nappal ezelőtt kapta meg az értesítést háziorvosától, hogy sorra kerül és kínai vakcinát ajánlott fel neki.

Áder János arra kérte minden honfitársát, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra minél hamarabb. Aki pedig lehetőséget kap, hogy bármilyen, a magyar hatóságok, a magyar szakemberek által jóváhagyott vakcinával megkapja az első, majd a második oltását, azt tegye meg.

„Bízzunk az orvosainkban, bízzunk az egészségügyi ellátórendszerünkben” – hangsúlyozta az államfő, hozzátéve: reméli, „hogy akkor a járványt is hamarosan magunk mögött tudhatjuk”.

Korábban írtuk