Hirdetés

Az amerikai elnökválasztást kísérő botrányok világítottak rá, hogy a globális techcégek a liberális elvek érdekében durván beavatkoznak a politikai véleménynyilvánításba. Mindenkit elgondolkodtatott a tény, hogy magát Donald Trump akkori elnököt is kitiltották a közösségi oldalakról, megfosztva a választókkal való kapcsolattartás ezen fórumaitól. A tapasztalat felerősítette az aggodalmakat, amelyek szerint e gigavállalatok cenzorai ugyanígy befolyásolhatják a jövő évi magyar választásokat is. Ez késztette magyar fejlesztők egy csoportját arra, hogy megoldást találjon például a Facebook megkerülésére. A fejlesztők által elindított, saját zsebből finanszírozott és sok-sok munkaórát felemésztő projekt komoly érdeklődésre tarthat számot a jobboldali választópolgárok körében, akiket eddig is előszeretettel hallgattattak el a cenzorok.

– A posztok.hu felkutatja és nyilvánosságra hozza a Facebook, a Twitter, a TikTok, a Telegram és a YouTube „shadow ban”-nel sújtott bejegyzéseit és tartalomkészítőit, vagyis azokat a posztokat, amelyeket a szolgáltató elrejt a felhasználók elől – mondja Magyari Sándor, a projektcsapat egyik tagja.

Mint leszögezi, elsősorban az ösztönözte őket a nemzeti hírfolyam létrehozására, hogy érvényt szerezzenek a szabad véleménynyilvánítás jogának, és megakadályozzák, hogy a cégóriások kívülről beavatkozzanak a magyar választásokba. A független oldalként működő posztok.hu nem csak megmutatja a leárnyékolt bejegyzéseket. Képes visszavezetni az olvasókat akár az eredeti forráshoz is, sőt ott lehet kommentelni, vitatkozni, további információkat fűzni az egyébként leárnyékolt bejegyzésekhez. Így attól sem kell tartani, hogy trollok lepik el a posztok.hu oldalt, mint például a Facebook jobboldaliakból álló csoportjait.

További előny, hogy itt nem kell regisztrálni, semmilyen adatot megadni.

Korábban írtuk

– Nem érhet minket az a vád, hogy nem felelünk meg az adatkezelési előírásoknak – állítja Magyari Sándor –, hiszen egyáltalán nem kezelünk adatokat.

Mindenesetre nincsenek illúziói. Mint mondja, a csapat fel van készülve rá, hogy támadások érik majd az oldalt. Ám bíznak benne, hogy ki tudják védeni a kalózakciókat, megvan hozzá a tudásuk és a gyakorlatuk.

A korszellemet ugyanakkor jellemzően tükrözi, hogy a csoport többi tagja egyelőre nem kíván a nyilvánosság elé lépni, mert a posztok.hu-t meg tudják ugyan védeni, de személyüket érő támadásoknak egyelőre nem akarják kitenni magukat. Mint megtudjuk, ezeknek ugyanis akár állásvesztés is lehet a vége, amit családjuk érdekében sem kockáztathatnak meg.

Ám mint Magyari Sándor mondja, maguk a felhasználók is sokat tehetnek azért, hogy megtörjék a nagy közösségi oldalak hegemóniáját. Az internet terjedésének hajnalán sokan indítottak önálló oldalt, amit a Facebook vagy a Twitter előretörése után hagytak elsorvadni, vagy éppen maguk költöztettek oda a nagyobb nézettség kedvéért. Ennek azonban az lett az ára, hogy a közösségi oldalak bármikor elhallgattathatják a liberálistól eltérő gondolatokat megfogalmazó bloggereket. Magyari Sándor éppen ezért azt javasolja, mindenki élessze újra eddig elhanyagolt saját honlapját.

Addig is, amíg a bloggerek visszaszerzik önállóságukat, a posztok.hu csapata mindent megtesz azért, hogy láthatók legyenek a konzervatív eszméknek hangot adó bejegyzések – a cenzorok ne irthassák ki őket az online térből a gondolatszabadságra hivatkozva.