Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Mercedes új, teljesen elektromos SUV modellje, az EQB sorozatgyártásának megindítását bejelentő ünnepségen Kecskeméten 2021. október 22-én
Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Mercedes új, teljesen elektromos SUV modellje, az EQB sorozatgyártásának megindítását bejelentő ünnepségen arról számolt be, hogy az autóipar forradalmi megújuláson megy keresztül. Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta: amelyik ország meg tudja nyerni az elektromobilitási beruházásokért folytatott nemzetközi versenyeket, „az megnyeri magának a jövőt”.

A megközelítőleg 50 milliárd forintos beruházás, amelyhez az állam 15 milliárd forint támogatást nyújtott, 4400 munkahely megtartását teszi lehetővé, és több száz újat hoz létre – hangsúlyozta a külügyminiszter.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy a magyarországi járműgyártás során most először készülnek sorozatgyártásban tisztán elektromos autók, amit történelmi pillanatnak nevezett.

„Büszke vagyok, hogy most már ez a mérföldkő is örökre a Mercedes-Benz és a mi kecskeméti gyárunk nevével fonódik össze. A sikert az teszi számomra különlegessé, hogy a világjárvány idején jelentkező kihívások ellenére is el tudtuk kezdeni a sorozatgyártást az eredeti terveknek megfelelően” – mondta.

Jörg Burzer, a Mercedes-Benz AG termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági tagja leszögezte, hogy folytatódik a vállalat „elektromos offenzívája”, és az évtized végére a márka minden szegmensben készen áll majd az elektromos átállásra. „Digitális, rugalmas, hatékony és fenntartható gyártás: a Mercedes-Benz aktívan alakítja és előremozdítja a jövő autógyártását” – hangsúlyozta Burzer, köszönetet mondva a magyar kormány támogatásáért.

Fotó: Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Szijjártó Péter beszédében rámutatott, hogy az autóipar a magyar gazdaság „gerincoszlopává” vált, így mára a teljes ipari kibocsátás 25 százalékát adja a szektor, amelyben több mint 150 ezren dolgoznak.

Hozzátette, hogy 2010-ben 3600 milliárd forint volt az ágazat termelési értéke, amely idén remélhetőleg meg fogja haladni a 10 ezer milliárd forintot. Beszédében aláhúzta, hogy a szektor 90 százalékban kivitelre termel, s ennek nyomán Magyarország a világ húsz legnagyobb autóipari exportőr országa közé került.

Magyarország a benzinmotorok tekintetében a világ harmadik legnagyobb exportőre, míg az elektromos akkumulátorokat és a dízelmotorokat illetően az ötödik, illetve a hatodik helyen áll. „Magyarország készen áll arra, hogy ebbe a közös sikertörténetről szóló könyvbe még sok-sok új fejezetet írjunk” – fogalmazott, a Mercedes magyarországi tevékenységét méltatva.

A miniszter hangsúlyozta: ez a beruházás még szorosabbá teszi a kétoldalú gazdasági együttműködést Németországgal, amely hazánk első számú kereskedelmi partnere. Emellett beszélt arról is, hogy a kormány stratégiája a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásainak kezelésére „egyértelműen sikeres volt”.

Tavaly beruházási rekordot döntött az ország, soha annyian nem dolgoztak a rendszerváltás óta, mint most, és rekordmértékű gazdasági növekedést sikerült elérni az idei második negyedévben. „Míg mindazok, akik a hitelfelvételre és a segélyekre helyezték a válaszok fókuszát, akik nem tudtak megelőzni a kapacitások leépítését, kudarcot vallottak” – mondta.

A Mercedes tájékoztatása szerint a tisztán elektromos, kompakt EQB modellt – a kínai piacot leszámítva – a világ valamennyi országába Magyarországról exportálják majd. Emellett aláhúzták, hogy a vállalat kecskeméti gyártósorain immár valamennyi meghajtás szerepel a klasszikus belső égésű motoroktól a plug-in hibrideken át a tisztán elektromos meghajtásig, az üzem termelése pedig 2022-től teljesen karbonsemlegessé válik, és a létesítmény a globális gyártási hálózat fontos pillére marad hosszú távon is.

A kecskeméti autógyár mintegy 800 millió eurós beruházással épült meg, a termelés 2012. március 30-án indult be. A társaság 2018 júniusában megkezdte a meglévő gyár bővítését mintegy 320 milliárd forintból, majd 2020 márciusában bejelentették, hogy mintegy 50 milliárd forint összegű beruházással új présüzemet is építenek.

A gyárban az első modell a B-osztály volt, ezt követte 2013-ban a négyajtós kompakt CLA, majd 2015-ben a CLA Shooting Brake. A kecskeméti üzemben 2019 februárjában kezdték meg a CLA Coupé második generációjának gyártását, majd néhány hónappal később, júniusban az új CLA Shooting Brake első sorozatban gyártott példánya is legördült a szalagról. Két éve, októberben megkezdődött a háromféle Mercedes-AMG Performance, majd 2021 júliusától a CLA 250 e Coupé és a CLA 250 e Shooting Brake hibrid modellek gyártása is.

A kecskeméti Mercedes-gyárban 2020-ban több mint 160 ezer autót gyártottak, és 3,4 milliárd euró árbevételt értek el. Egy évvel korábban, 2019-ben 190 ezer autót gyártottak 3,7 milliárd euró árbevétel mellett.

Korábban írtuk