Hirdetés

BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban kedd reggel előzetes bejelentés nélküli munkabeszüntetés kezdődött az FKF sajtószervezetének korábbi tájékoztatása szerint. A társaság néhány száz munkavállalója az egyik telephelyen nem vette fel a munkát. „A munkavállalók elmondták, hogy az első rezsiszámláik kézhez vétele során szembesültek azzal, hogy a főváros által adott béremelést az infláció és a rezsinövekedés felemésztette” – tartalmazta a közlemény.

Kiss Ambrus sajtótájékoztatóján tartózkodott attól, hogy politikailag minősítse a munkabeszüntetést, szavai szerint azt sztrájknak tartják. „Nem akarunk olyan hibába esni, mint a kormány esett a tanárokkal” – hangoztatta. Közölte azt is, hogy megértik azt a társadalmi csalódást, ami kialakult a budapesti munkavállalók körében, hiszen az „elszálló” megélhetési költségek, rezsiszámlák „negligálták, lenullázták” a januártól érvényes 15 százalékos béremelést.

Közlése szerint délben megkezdődtek a tárgyalások a dolgozók által kijelölt tíz tagú küldöttséggel. Kiemelte, hogy amennyiben az egyeztetések szerda estig nem vezetnek eredményre, a katasztrófavédelemhez fognak fordulni a hulladékszállítás biztosítása érdekében.

Kiss Ambrus jelezte, hogy a tárgyalásokról hiányzik az állami NHKV Zrt., amely – mint állította – évente ötmilliárd forinttal kevesebbet hagy a fővárosban a budapestiek által befizetett szemétdíjból, mint amennyit begyűjt. A főpolgármester-helyettes egyúttal meginvitálta a tárgyalásokra az NHKV képviselőit is, mondván, amennyiben az állami társaság „ezt a pénzt biztosítja, már másképpen állnak a tárgyalások”.

Korábban írtuk

Tájékoztatása szerint a pontos sztrájkolói létszám nem ismert, de az ecseri úti telephelyet 150 hulladékgyűjtő autó nem hagyta el. Kérdésre válaszolva elképzelhetőnek tartotta, hogy a következdő napokban más telephelyek is csatlakozhatnak a munkabeszüntetéshez.