Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Dolgozók a görgős szállítószalagokat gyártó KNAPP Hungary Kft. üzemében a Veszprém megyei Nemesvámoson az avatás napján, 2022. április 14-én
Hirdetés

A görgős szállítószalagokat gyártó cég mintegy 6 milliárd forintból valósította meg új telephelyét.

A magyar gazdaság szereplőinek, köztük a kormányzatnak köszönhetően, a kiszámíthatatlan gazdasági környezet ellenére Magyarországon XXI. századi modernizációs folyamat mentén zajlik jelentős fejlődés; gyorsvasút épül, autópályák jönnek létre – mondta.

Hozzátette, hogy a kormány továbbra is a versenyképesség javításán, az adórendszer egyszerűsítésén, az infrastruktúra fejlesztésén dolgozik.

Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy az egykori MTD Hungária Kft. telephelyét vásárolta meg az új cég, és a megszűnt munkahelyek helyett újakat teremtett.

Franz Mathi, a cég működéséért felelős igazgató elmondta, hogy fél év alatt elkészült az összeszerelő üzem. Mint mondta, további fejlesztések várhatók, a következő nagy beruházás az automatizált raktár megépítése lesz.

A Grazban működő anyavállalat 1952 óta működik, ezen kívül a cég jelen van Európán kívül egyebek mellett Ázsiában, Dél-Afrikában, Amerikában.

Az anyavállalat bevétele 2021-ben 400 milliárd forint volt, 2022-ben többmilliárdos emelkedésre számítanak. Jelenleg 6200 alkalmazott dolgozik a cégcsoportnál, ebből Nemesvámoson 102-en. A cég beszállítói főleg európaiak, a nemesvámosi gyár több magyar beszállítóval is dolgozik. A tervek között szerepel a termékkészlet bővítése – közölték.

Korábban írtuk