Fotó: MTI/Bruzák Noémi, archív
Hirdetés

Novák Katalin közölte, hétfőn sokan keresték fel a kormányablakokat, a járási hivatalokat és az államkincstárat a támogatások igénybevételéhez szükséges igazolások beszerzése miatt, és már megköttettek az első szerződések a babaváró támogatásról is.

A legfeljebb tízmillió forintos, kamatmentes, szabad felhasználású babaváró támogatásról elmondta, elsősorban azoknak a házaspároknak szól, akik gyereket terveznek, igényléséhez pedig szükség van személyi igazolványra, lakcímkártyára, adókártyára és igazolásra a – legalább hároméves – társadalombiztosítási jogviszonyról.

Utóbbit személyesen kell igényelni a kormányablakokban és a járási hivatalokban, hétfőn Budapesten és Pest megyében több mint 1500-an kértek már ilyen igazolást – jelezte az államtitkár. Hozzátette, amennyiben pedig már várandós a feleség, és az igényléssel egy időben kérik a törlesztés szüneteltetését, akkor a várandósgondozási kiskönyvet is be kell mutatni.

Van olyan bank, amelynél elektronikus úton is lehet igényelni a babaváró támogatást, a bankoknak pedig – az igénylés módjától függetlenül – tíz napjuk van a hitelbírálatra – mondta el Novák Katalin.

Kitért arra is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlása szerint a támogatás 75 százalékát önrészként lehet felhasználni, ha lakáshitelt igényel a házaspár.

Az államtitkár a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban közölte, hétfőn 514 kérelem érkezett az államkincstárhoz, ebből 447-en elektronikusan nyújtottak be, 57-et személyesen, 10-et pedig postai úton. Jó tudni, hogy az autóvásárlási támogatást teljes mértékben elektronikusan úton is lehet igényelni az államkincstárnál – hívta fel a figyelmet Novák Katalin.

Az államtitkár kitért arra is, hogy kedden megszavazta az Országgyűlés, hogy – hétfőre visszamenőlegesen – illetékmentes legyen az ügyintézése a babaváró támogatásnak és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának is.

Szintén hétfőtől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsönt ugyanakkora összegben, mint új ingatlan vásárlásakor, azaz két gyerek nevelése vagy vállalása esetén 10 millió, legalább három gyereknél pedig 15 millió forint értékben – közölte az államtitkár.

A csok és a hozzá kapcsolódó kölcsön igénylésekor fontos az adásvételi szerződés bemutatása; az elbírálási idő pedig lakásvásárlás esetén 30 nap, bővítésnél pedig 60 nap – ismertette Novák Katalin.

Hozzátette, elindult a falusi csok is, amely majdnem 2500 településen érhető el.

Kibővült a jelzáloghitel-elengedési program is: már a második gyerek érkezésekor lehet kérelmezni egymillió forint, a harmadiknál négymillió forint, minden további gyereknél pedig egy-egymillió forint elengedését a lakásalapú jelzáloghitelből, a kérelmeket a megyeszékhelyeken működő járási hivatalokban és kormányablakokban lehet benyújtani – mondta az államtitkár.

Novák Katalin azt hangoztatta, a családvédelmi akcióterv célja, hogy könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, gyereket vállalni és gyereket nevelni, a kormány a jövőben is ezért dolgozik majd.

Trencsán Erika vezető pénzpiaci szakértő arról beszélt, hogy már az életbe lépés előtt is nagy volt a várakozás az új támogatások iránt, a legnagyobb érdeklődés pedig a babaváró kölcsönt övezte.

Az ügyfeleket segítette, hogy már március óta ismertek a jogszabályi feltételek, kis nehézséget csak az jelentett, hogy a bankok a hitelbírálati feltételeket csak az indulás előtti utolsó napokban tették közzé – mondta a szakértő.

Kiemelte, a pénzintézetek készültek rá, hogy biztosítani tudják a támogatások elérését, a hónap közepétől várható emelkedő ügyfélforgalomra pedig emelt kapacitással is készülnek.

Trencsán Erika felhívta a figyelmet arra, hogy a szükséges igazolásokat mindenképp szerezzék be az ügyfelek, kérjenek időpontot a bankfiókokba, és egyeztessenek a hitelbírálati szempontokról a pénzintézetekkel.