Meghökkentő, első pillantásra szinte hihetetlen árlista jutott a Metropol birtokába. Tényleg érdemes többször is átfutni, mert 350 forintért csapolt sört már sehol nem mérnek Magyarországon. Márpedig augusztus 20-án az állami ünnepség helyszínein garantáltan ennyi lesz majd 1 korsó Borsodi Világos. Aki a dobozos változathoz ragaszkodna, az is pontosan ugyanannyit fizet majd.

Hirdetés

De a mostanában divatos minőségi IPA sörért is csak egy ötvenessel kell majd többet adni, ami nyilvános rendezvényen ma már szinte elképzelhetetlen. Aki marad a jó hagyományos magyar fröccsnél, ugyancsak meglepődhet, mert a borok decije sem kerül majd többe mint 200 forint, vagyis egy fröccs és egy sör ára lényegében egyforma lesz. De aki az ünnep alkalmából megenged magának egy pálinkát, az sem rendül meg anyagilag. Minőségi pálinkákból 690 lesz egy feles, de aki ragaszkodik a jól bevált szilvához annak mindösszesen 590 forintot kell csak letennie a pultra.

Itt aztán nyoma sem lesz az inflációnak, hiszen tavaly augusztus 20-án éppen ugyanennyibe, 350 forintba került a sör, azon az emlékezetes rendezvénysorozaton, amit idén a kiszivárgott hírek szerint megpróbálnak majd túlhaladni a rendezők.

A teljes cikk elolvasható a Metropol oldalán, IDE kattintva!

Korábban írtuk