Fotó: magyarforum.info
Hirdetés

Fekete betűs napja rendszerváltás utáni történelmünknek 2004. december 5-e: aznap az úgynevezett kettős állampolgárságról szóló (és emellett az egészségügyi közszolgáltatások ügyében is megtartott) népszavazáson a voksoló magyar állampolgárok egy jelentős része nemet mondott arra, hogy a magyar nemzet határon túl élő tagjai egyszerűsített eljárással jussanak magyar állampolgársághoz.

Az MSZP korifeusai Gyurcsány Ferenc vezényletével már a polgári kormány hivatali időszakában, 2002. januártól kezdve (ekkor írta alá Orbán Viktor magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök a külhoni magyaroknak kedvezményeket nyújtó státusztörvény végrehajtásáról szóló megállapodást) „23 millió román munkavállaló” bevándorlásával riogattak.

Ennek a – már-már hisztériakeltő, irreális – retorikának a hatása erőteljesen érezhető volt a kormánypártok népszavazásról szóló, főleg az MSZP-hez köthető ellenkampányában, Rákoskeresztúron például – mint arról a Magyar Nemzet 2004. november 18-i számában is olvashattunk – ilyen röplapot terjesztettek a kormányzó szocialisták:

„Ne fizessünk rá a kettős állampolgárságra! Ne fizessünk havi 20 000 forintot családunk pénzéből! Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat! Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt! Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet! A kettős állampolgárság a határon túliak számára nem megoldás, viszont az országnak és nekünk jelentős teher. December 5-én szavazzunk nemmel!”

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk