Fotó: Gyarmati Dezső Uszoda
Hirdetés

Az átadóünnepségen Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere azt mondta: több évtizedes igény, sok éves tervezés és egy másfél éven át tartó, rengeteg kihívással járó építkezés eredményeként, közös erővel váltottak valóra egy álmot.

– A Gyarmati Dezső Uszoda nem csak mint sportlétesítmény érték, az összefogás és a felelős önkormányzati munka jelképe is. A kormány, a Magyar Vízilabda Szövetség, az önkormányzat, magyar és külföldi nagy- és kisvállalatok, de mindenekelőtt az itt élő erős és összetartó közösség kitartásának és segítségének az eredménye – fogalmazott.

Láng Zsolt kijelentette: a városrész fejlesztései nem a látványberuházásokról szólnak, hanem az ott élők számára legfontosabb dolgokról: a gyerekekről, az egészségről, a nyugodt mindennapokról, a minőségi szolgáltatásokról és a mozgás lehetőségéről.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere, Varga Mihály pénzügyminiszter és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a II. kerület országgyűlési képviselői, valamint Pascale Andréani francia nagykövet a Gyarmati Dezső Uszoda átadóünnepségén

A polgármester kitért arra, hogy az elmúlt 13 évben szinte minden választási időszakban szinte minden jelölt megígérte az uszoda megépítését. Ő ezt nem tette, mert az önkormányzat akkori költségvetési helyzete és az ország akkori gazdasági feltételei mellett felelőtlenség lett volna megépíteni és üzemeltetni egy ekkora sportlétesítményt.

– Az a biztos eladósodáshoz vezetett volna – mondta.

Láng Zsolt kiemelte, mára a II. kerületi önkormányzat stabil gazdálkodása, a nemzetgazdasági helyzet, a tao-rendszer stabil működése megteremtette a lehetőséget a sportlétesítmény megvalósításához. 

– Ez eladósodás, hitelfelvétel nélkül történt meg – jegyezte meg.

A fejlesztések folytatódnak, és a tervek szerint 2020-ban az uszodát összekapcsolják a szomszédos Pokorny József Sport- és Szabadidőközponttal – közölte Láng Zsolt, aki rámutatott:

ezzel létrehoznák Budapest legnagyobb és legszínvonalasabb közösségi és sportterét 7,5 hektáron.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A szalagátvágás pillanatai

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a kerület országgyűlési képviselője elmondta, hogy 

a II. kerület a sport területén is fejlődik, a következő évekre is világos tervekkel rendelkezik az önkormányzat.

Emellett folyamatban van orvosi rendelők, utak és játszóterek felújítása, valamint parkok kialakítása is.

Az uszodát a valaha élt legsikeresebb vízilabdázóról és edzőről, Gyarmati Dezsőről nevezték el. Ezzel emlékeznek a magyar úszó- és vízilabdasport által elért eredményekre, arra, amit a saját nemzeti közösségük életéhez hozzátettek – mondta.

Gyarmati Dezső 2011-ben lett a II. kerület díszpolgára.

Gulyás Gergely megjegyezte, hogy francia cégek a tao-támogatásból jelentős mértékben járultak hozzá az uszoda felépítéséhez a francia iskola közelsége miatt – az intézmény a Máriaremetei út szemközti oldalán áll.

Fotó: Gyarmati Dezső Uszoda
Az 50×25 méteres nagymedence

Varga Mihály pénzügyminiszter, a kerület országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy 

a II. kerületi önkormányzat nagyon sokat vállalt az elmúlt években, hogy saját erőforrásaiból tudja terveit megvalósítani, és ezekhez a kormány örömmel társult.

– Tervek nélkül nincsenek megvalósult álmok, és ha egy kerületnek nincsenek tervei, akkor azokhoz nem lehet partnerként csatlakozni – tette hozzá.

Varga Mihály kiemelte: Magyarország gazdasági teljesítménye lehetővé teszi, hogy ilyen beruházásokat is meg tudjanak valósítani. A pénzügyminiszter szólt arról is, hogy a II. kerületben folyamatosan emelkedik a gyerekek száma, ezért a bölcsődei és óvodai intézményrendszert is bővítik.

Az ünnepségen jelen volt mások mellett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, volt államfő, Pascale Andreani francia nagykövet, valamint az átadón részt vettek Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó hozzátartozói is.

Fotó: Gyarmati Dezső Uszoda
A 20×10 méteres tanmedence

A II. kerület – és különösen a pesthidegkútiak – számára óriási jelentőséggel bír az új létesítmény, amely lehetőséget nyújt az aktív pihenésre a környéken élők számára, valamint a kényelmesebb, költséghatékonyabb iskolai úszásra, az úszás- és vízilabda-oktatásra.

Az uszoda létesítményvezetője Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, az úszásoktatás vezetője Risztov Éva olimpiai úszóbajnok, a vízilabda-oktatás vezetője pedig Kovács István vízilabdaedző. 

A belső, fedett térben kialakítottak egy 50×25 méteres nagymedencét, amelynek keresztirányú megosztásával és elválasztásával kialakítható két 25×25 méteres vízfelület, ezek egy időben tudják szolgálni a lakossági úszásigényeket és a vízilabdautánpótlás-edzések megtartását. 

A létesítményen belül büfé és fitneszterem is működik majd. A kültéri, téliesíthető, 33×20-as medence nyáron strandként üzemelhet, emellett szintén alkalmas vízilabda-mérkőzések lejátszására. Kialakítottak még egy 20×10 méteres tanmedencét is, amelyben délelőttönként a környék iskoláiból érkező gyerekek úszásoktatása zajlik majd.

A Gyarmati Dezső Uszoda építése 2018 márciusában kezdődött és október elsejétől várja az úszni vágyókat.