Megőrizve megújulni
– Milyen fejlődési pályát futott be Kőszeg az elmúlt húsz esztendőben?
– 1990-ben reményekkel telve vágtunk bele a rendszerváltoztatásba az ínséges évtizedek után. Fontos, hogy számos egyházi ingatlant visszaszolgáltattunk, oktatási intézményeket is, katolikusokat és evangélikusokat egyaránt. Ezek sorsát megnyugtatóan, komolyabb konfliktusok nélkül sikerült rendezni. Más tekintetben hátrányból indultunk, mert korábbi intézményeinktől a kommunizmusban megfosztottak minket, a megyeközpont, Szombathely közelsége pedig – nyilván az ottaniak akaratán kívül – még blokkolta is fejlődési lehetőségeinket, hiszen a forrásokat, a beruházásokat oda összpontosították. Sete-suta, csonkolt állapotban vegetáltunk végig több évtizedet. A mezőgazdaság visszaszorult, az ipari termelés egysíkú volt, a textiliparra korlátozódott, ami húsz évvel ezelőtt meg is szűnt. Helyette ide települt a Kromberg-Schubert kábelköteggyár. Ez sok embernek ad munkát, olyannyira, hogy más jellegű cégek nem is tudtak megtelepedni nálunk, mivel az ilyen irányú lehetséges munkaerőt gyakorlatilag felszívta. Az iparban azóta sem beszélhetünk nagy föllendülésről. A magasabban képzett emberek közül és a szolgáltató ágazatokból is sokan dolgoznak Ausztiában, sajnos sokan az euróban megkapott fizetésüket is ott költik el. Korábban sok osztrák járt át hozzánk is fodrászhoz, fogorvoshoz, netán bevásárolni, mert olcsóbbak voltak ezek a szolgáltatások, mint a határ túloldalán, de ma már ez sincs így, ezért a sógorok odahaza oldják meg ezeket.
– Viszont az idegenforgalom nagy lehetőségeket rejt, hiszen egy ilyen történelmi légkörű várost a Jóisten is erre teremtett, nemde?
– Még e téren sem tartunk ott, ahol kívánatos volna. A kommunizmusban annyi pozitívum volt, hogy létezett úgynevezett irányított turizmus, például szovjetunióbeli csoportokat utaztattak ide, akik a „béketábor” nyugati végein a mennyekben érezték magukat, az idegenforgalomnak pedig ez bevételt jelentett, a szállodaipar jelentős része ebből élt. Ma kevés a külföldi turista, a keletiek továbbutaznak Nyugat felé, a nyugatiak nem nagyon jönnek, az osztrákok is inkább otthon költik el a pénzüket. A magyarok szeretik a várost, nekik viszont mostanság nem nagyon telik ilyesmire, hiszen a mai jövedelmi viszonyok között az embernek kétszer is meg kell gondolni, hogy múzeumbelépőkre, szállásra és vendéglőkre költi-e a kevés pénzt. A vendégek nem jönnek maguktól, idecsábításukért tenni kell. Ez a korábbihoz képest egész más felfogást kíván meg az idegenforgalomban dolgozóktól. 1990 után sok mindent újra kellett gondolni, át kellett alakítani. Ennek még korántsem értünk a végére, de a pozitív hatások már érezhetők.
– Például?
– Számos állandó és időszaki kulturális rendezvény, programsorozat indult el, főleg a borászatra és a török idők emlékeire építve. A műemlék belváros valóban nagy vonzerő. Kőszeg nagy értéke ezeken kívül a fekvéséből adódó jó levegő, és az a rendkívül barátságos magatartás, ahogy az emberek egymáshoz és a vendégekhez is viszonyulnak nálunk. Talán a korábbi viszonylagos elzártság is közrejátszott abban, hogy kialakult, pontosabban megmaradt egy sajátos, öntudatos és polgárias kőszegiség, ami az itteni németeket, horvátokat és magyarokat egyaránt jellemzi. A testvéries együttélés része az itteni pannon táj kultúrájának, Sopronban és Kőszegen, de a kistelepüléseken is. Számos színhorvát, színnémet falu található errefelé, melyek mindig bizonyították hűségüket Magyarországhoz és a magyarsághoz. Ha lehetett, népszavazással, de ha kellett, akár fegyverrel is harcba szálltak Trianon ellen, német vagy horvát kultúrával, anyanyelvvel. Kőszeg otthonos városka, és ez egyre nagyobb érték lesz a felpörgött, rohanó, globalizált világban. A jövőben fokozottan akarunk erre építeni.
– A vendéglátás is felívelő pályára állt?
– A gasztronómiában, illetve a filoxéra előtt híres kőszegi borászatban is jelentős fejlődés tapasztalható. Utóbbit nemcsak az egész Európát letaroló gyökértetűjárvány rendítette meg, hanem a trianoni békediktátum is, hiszen az 1920-ban meghúzott határok durván keresztbeszelték a történelmi borvidéket. A legértékesebb területeink beerdősültek, határsávvá váltak, vagyis nem lehetett őket művelni. Ráadásul 1945 után e határok nemcsak egyes országokat, hanem világrendeket választottak el egymástól, így a helyreállításra esély sem volt. Az 1980-as évek második felében indult el az újratelepítés, és ma már 8-10 termelő is palackoz olyan bort, ami rohamléptekkel zárkózik fel a régi minőséghez. A filoxéra után kiesett több mint 80 évtizedet, az elveszett tudást, a megszakadt folyamatosságot saját erőből kell pótolni.
– Melyek az elmúlt 20 év legfontosabb fejlesztései?
– Az intézményfenntartás komoly áldozatokat kívánt, ezt komoly sikerként lehet elkönyvelni, de emiatt a valódi nagy beruházások még váratnak magukra. A következő ciklusnak ez is feladata lesz. De azért sor került több jelentős beruházásra, ilyen volt a Gyöngyös-patak menti településekkel összefogva a szennyvízelvezetés megoldása a szombathelyi tisztító felé. Az európai uniós csatlakozás után sikerült valóra váltani régi tervünket, a Főtér felújítását. Ennek turisztikailag is nagy jelentősége van. Büszkék vagyunk színes kulturális életünkre, számos helyi civil egylet tevékenykedik. Meggyőződésem, hogy nem a kövektől, az épületektől válik csak kedvessé, élhetővé egy település, hanem az ott élők felfogásától. A Főtér után most a belváros többi részét, a Jurisics teret, illetve az igencsak kopott állapotban lévő Jurisics-várat kezdjük felújítani. A jövőben végre előnyt szeretnénk kovácsolni a korábbi hátrányokból, Kőszeg csöndes, nyugalmas fekvéséből, ezért nagy hangsúlyt helyezünk továbbra is a környezet megóvására. Ehhez kell igazítani minden fejlesztést. Megőrizni, helyreállítani és így megújulni – ez a cél.
Ágoston Balázs