Megsértődött az öngyilkos Európa – Horváth József a kezdődő béketárgyalásokról

– Mekkora pofont kapott most Európa?

– Ez egyrészt tényleg hatalmas pofon, másrészt nem várt pofon is. Valójában az a helyzet, hogy az EU vezetői elaludtak. Nem hitték el, hogy a tavaly, november 5-i amerikai elnökválasztás után új világ kezdődik, és ez másfajta politikát, politikai berendezkedést és politikai manővereket kíván. Azaz Brüsszelnek újra kellene gondolnia mindent.

– Igen, de az unió vezetése most azzal érvel, hogy végig támogatta Ukrajnát Oroszország elleni háborújában. Annyit mégis csak megérdemelne, hogy az asztalhoz hívják őket…

– Durcás gyerekként viselkedik Brüsszel. A valóságban az unió sem gazdaságilag, sem politikailag, sem katonailag nem rendelkezik azzal az erővel, amely feljogosítaná arra, hogy részt vegyen a nagyhatalmi egyezkedésben. Mondhatnám azt is, hogy a világ újrafelosztásában. Valaha volt erejét és tekintélyét drámai módon leamortizálta az elmúlt évtizedekben, Von der Leyen asszony elnöksége már csak a kegyelemdöfést jelenti. Ha már itt tartunk,

Európa most éppen úgy járt, ahogy őt Kínában kezelték, amikor elkísérte Emmanuel Macront.

Vagy mint Ankarában: Nem ültették oda a tárgyalóasztalhoz, kicsit arrébb, egy alacsony puffon kínálták hellyel.

– Miből indul ki Amerika? Hogy magyarázza a kialakult helyzetet?

– Ahogy ezt például a hétvégi, müncheni biztonságpolitikai tanácskozáson is hallani lehetett tőlük. Az USA szerint Európa arra sem volt képes, hogy betartsa a minszki megállapodások tételeit, csupán időhúzásra játszott. Nagy sérelme most Brüsszelnek, hogy az ukrajnai földfémkészletről sem alkudozhat, pedig tartaná a markát. Nagy szüksége lenne például az olcsó lítiumra. Trump felől nézve hiányzik az európai egység is. Gyanús lehet számukra például az, hogy amikor megdőlt Kadhafi rendszere Líbiában, a franciák rögtön ott termettek, hogy átvegyék Olaszország addigi helyét a kőolaj üzletben.

– Több elemző is Európa tekintélyes katonai erejére hivatkozik. Annak ellenére, hogy a Bunsdeswehr egyik gyakorlatán a tizenkilenc megindított lövészpáncélosból tizennyolc hamarosan leállt, meghibásodás miatt. És Németország egy centet sem költött még fegyvergyártásra abból a 100 milliárd euróból, amelyet korábban erre előirányzott…

– Ha kivonjuk a NATO kötelékéből az amerikai és a török fegyveres erőket, akkor alig marad a keretben valami. Amúgy pedig

Németországot belpolitikai bizonytalanság jellemzi, gazdasága már három éve recesszióban van. Hasonló a helyzet Európa másik vezető államában, Franciaországban is. Kihúzták alóla az afrikai szőnyeget,

az országok, amelyeknek eddig Párizs kezelte a pénzügyeiket, de ma már semmit sem fizetnek a francia nemzeti banknak. És a franciáknál sincs meg a megfelelő belpolitikai stabilitás. Összességében mindezt nagyon nehéz lenne erőnek nevezni. Európa balliberális elitjének be kellene látnia, hogy az az ideológiai tételekkel megalapozott központosító politika, amit eddig vitt, az unió csődjéhez vezetett, a játék véget ért. Ennek ellenére még most is látni, hogy a főszereplők nem értenek semmit sem. Angela Merkel még mindig úgy beszél igencsak elhibázott, önsorsrontó lépéseiről, hogy azok jó döntések voltak.

– Tehát akkor a gazdasági, a morális és katonai leépülés mellett egyfajta intellektuális leépülésről is beszélhetünk az unió kapcsán? Amiben élünk, az azért minden keserűsége ellenére is meghatározó, történelmi pillanat. Mert Európa a görögök óta a világpolitika nehézsúlyú szereplője volt… Ki tud kapaszkodni a szakadékból?

– A dicsőségnek vége. Ahhoz, hogy Európa visszaszerezze a tekintélyét, először is a szuverenista államok megerősítésére, és észszerű együttműködésére van szükség. Ez a folyamat elindult, ha nem túlzás, akkor kimondhatjuk, Magyarország áll az élén.

– Zelenszkij pánikban van, úgy érzi, becsapták, nélküle és a feje fölött akarnak dönteni az oroszok és az amerikaiak. Végleg lemondtak róla?

– Igen, azzal hogy őt sem invitálták tárgyalóasztalhoz, megkapta a selyemzsinórt. Nem is oly rég még egyenesen Churchhillhez hasonlította az amerikai média, ma viszont őrült diktátornak nevezi. Annyi szerepe lesz, hogy ő is aláírhatja majd a békeszerződés papírját, ha az megszületik.

Kizártnak tartom, hogy újra elnökké válasszák a sokféleképpen meggyötört ukrán szavazók, az amerikai vezetés pedig azon töprenghet, hogy mi lesz vele, melyik villájába akar visszavonulni. Az olaszországiba, az egyiptomiba, vagy melyikbe? Azt Washington is érzi, hogy nem lenne szerencsés Amerikában elbújtatni.

– Sokan, sokféleképpen próbálják megjósolni, hogy mit hoz a béketárgyalás, és hogy ennek örvén milyen irányba halad a világ újrafelosztása. Önnek mi a véleménye?

– Egyrészt azt látni, hogy Oroszország újra nagyhatalmi szereplővé válik. Donald Trump pedig gesztusokat tesz majd neki, mert a Biden-adminisztráció nagyon elhibázta a dolgot, amikor egymás keblére kényszerítette Oroszországot és Kínát. Ezt Amerika korrigálni fogja, az úgynevezett Kissinger doktrína jegyében. Moszkva szívesen mondaná ki május 9-én, hogy újra győzött, de ez nem fog menni. Ehhez el kellene foglalnia Ukrajna tengerparti részét, hogy szárazföldi összeköttetést teremtsen Transznisztriával, mert így tudna védfalat teremteni a NATO regionális erőivel, például Romániával szemben. Ahogy tette északon Finnországnál.

– Rendszeresen előjön a fenyegetés, most különösen Zelenszkij elnöktől halljuk újra és újra, hogy ha elbukik Ukrajna, akkor Oroszország rátör Európára. Lenne ehhez ereje egyáltalán?

– Ez így ahogy van, a helyzet teljes félreértése.

Moszkva nem kalandozó hadjáratot folytat, nem a háború, hanem a gazdasági együttműködés az érdeke Európa kapcsán.

Ugye, ha Európa vissza akarja szerezni a régi erejét, mindenekelőtt a gazdasági erejét, az csak az olcsó orosz energia segítségével mehet majd. Ráadásul együttműködni Európával érzelmi kérdés, az európaiság tudatának alapja is az orosz középosztályban. Arról nem is beszélve, hogy ez a középosztály szeretné végre megkapni megszokott, Európából származó csecsebecséit, szeretne megint keresztül-kasul utazgatni a Földön, és szeretné látni végre az orosz sportolókat a nagy világversenyeken. Ez pedig egy háborúval nem fog menni.