Fotó: MTI/Soós Lajos (szerk.)
Hirdetés

Farkas Örs szerint ez egyáltalán nem idegen az ellenzéki pártoktól, hiszen a Jobbiknál tavaly ugyanezt néztük végig. Folyamatosan jöttek ki a hangfelvételek, sőt esküvőn készült videót hozott ki onnan egy egykori jobbikos szereplő.

A politikai szakértő felidézte az LMP ominózus verekedős elnökségi ülését is, ahol egymásnak estek az politikusok, majd hozzátette: Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédnél tanulta meg, hogyan néz ki a politikai kultúra a baloldalon és most úgy látjuk a Párbeszéd sem különb ebben.

A politikai szakértő hangsúlyozta, ez esetben sem történt más, mint hogy Karácsony Gergely valamelyik párttársa rögzítette és kiadta az ominózus hangfelvételt.
Farkas Örs szerint teljesen egyértelmű, hogy Karácsony Gergely titkol valamit.

Először a Fideszt gyanúsította meg a felvétel készítésével, majd titkosszolgálati eszközöket is emlegetett, de amint Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és társelnöke „tisztázta” a felvétel körülményeit, azonnal elkezdett javulni Karácsony Gergely emlékezete is – fogalmazott az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.