Csütörtökön jelenik meg a Heti Válasz utolsó nyomtatott száma, a jövő héttől elektronikus formában lesz elérhető a lap – jelentette be Borókai Gábor főszerkesztő-lapigazgató szerdán az újság honlapján már olvasható, a nyomtatott lapban pedig csütörtökön megjelenő vezércikkében.

Kép: valasz.hu

Borókai Gábor azt írta, mivel a régi tulajdonos már nem tudja vagy akarja finanszírozni a lapot, új befektető pedig nem érkezett, a kiadó csődeljárást kezdeményezett a tulajdonosoknál, hogy legyen idő a gazdasági helyzet rendezésére. A lap ezért – a helyzet rendeződéséig – csütörtökön jelenik meg utoljára nyomtatásban, a jövő héttől csak elektronikus formában lesz elérhető a Digitalstand.hu-n.

Borókai a vezércikkben részletesen foglalkozik azzal, szerinte milyen felelőssége van a kormányoldalnak abban, hogy a Heti Válasz ilyen nehéz helyzetbe került, illetve hogy most nem talál befektetőt – érdekes módon azonban a hetilap eddigi tulajdonosa, Simicska Lajos neve nem szerepel a cikkben, a milliárdos szerepét is csak nagyon óvatosan említi.

„Nem kérdés, a Heti Válasz alkotóközössége az úgynevezett G-nap (2015. február) után szorult helyzetbe került. Az egyik tulajdonos súlyosan összekülönbözött korábbi harcostársával, a miniszterelnökkel. Kormányzati körök távozásra biztattak bennünket, stabil anyagi bázist ígérve, de a gáláns ajánlat, hogy zöldmezősen új újságot hozhatunk létre, csak egzisztenciális biztonsággal kecsegtetett. 2015-ben már képtelen vállalkozásnak tűnt olyan nyomtatott sajtótermékkel a piacra lépni, amely az ellenoldali konkurencia, a HVG, a 168 Óra vagy az akkori Figyelő vásárlóközönségének nyomába érhetett volna. A nyomtatott sajtó egyre töpörödő helyzetében kellett volna számottevő tábort toboroznunk magunknak. Úgy értékeltük, hogy a kudarc borítékolható. Ezért maradtunk” – írta a főszerkesztő.

Simicska, miután minden erőfeszítése ellenére újra kétharmados többséget szerzett a Fidesz, az áprilisi választás után megszüntette a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót, míg a Heti Válasz készítőinek adott időt arra, hogy új tulajdonost találjanak. Ez mostanáig nem sikerült. Mindezek után nagy kérdés, mi lesz a sorsa a Simicska-médiabirodalom koronaékszereként is emlegetett HírTV-nek.