Megszüntették a nyomozást a Zsanett-ügyben
Az erőszakos közösülés gyanúsítási eljárást bűncselekmény-, míg a vesztegetési eljárást bizonyíték hiányában szüntette meg az ügyészség. Az ügyben öt rendőrt gyanúsítottak azzal, hogy májusban a Múzeum körúton igazoltattak, majd egy sötét mellékutcában kettő közülük megerőszakolt egy fiatal lányt.
Magyar György, az egyik megvádolt rendőr ügyvédje elmondta, hogy hétfő délelőtt kapták kézhez az ügyészségi határozatot, e szerint az ügyészség az erőszakos közösülés gyanúsítási eljárást bűncselekmény-, míg a vesztegetési eljárást bizonyíték hiányában megszünteti. Az ítélet nem jogerős, az ellen nyolc napon belül lehet panasszal élni. Magyar György azt mondta, számítottak erre az ítéletre, de „ez nem feltétlenül a mi sikerünk, az is lehet, hogy ez mások kudarca.” Tuza Pétert, E. Zsanett jogi képviselője azt közölte: a határozat ellen panasszal él a Fővárosi Főügyészségnél.
A sértett, E. Zsanett állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitte őt, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben a három másik rendőr jelenlétében. A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az ügyben öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével. Az iratismertetés ebben az ügyben december 3-án kezdődött meg.
Az öt rendőr ellen szeptember 12-én vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt és közülük hárommal szemben hivatali visszaélés miatt is. A szolgálatban elkövetett kötelességszegést a katonai ügyészség szerint az öt rendőr azzal követte el, hogy engedély nélkül elhagyta járőrkörzetét. A hivatali visszaélést pedig azzal követte el három rendőr: amikor észlelték, hogy az intézkedés alá vont személynél nem volt személyi okmány, illetve a jármű alapvető iratai is hiányoztak, szabálysértési bírság kiszabása vagy feljelentés helyett hagyták, hogy mentesüljön a felelősségre vonás alól.
(MR)