A vagyonvédelmi céget Szilvásy György volt titokminiszter a Fidesz árnyék-titkosszolgálatának nevezte, amiért a társaság egyik tulajdonosa az Orbán-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik vezetője volt. Szilvásy – egyebek mellett – azt állította, az UD Zrt. munkatársai kormányzati szervek informatikai rendszereit próbálták feltörni, és kémprogramot telepítettek az NBH egyik szerverére.

A Népszabadságot a botrány napjaiban kormányzati körökből úgy tájékoztatták, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója államtitoksértés és számítógépes rendszerek elleni bűncselekmény gyanújával tett feljelentést a magáncég vezetői és munkatársaik ellen. Csakhogy a hír valótlannak bizonyult, időközben kiderült, hogy Laborc Sándor nem tett feljelentést e két bűncselekmény miatt.

(hírTV)