Fotó: tolgyesstrand.hu
Hirdetés

Pócs János elmondta: a több mint nyolcezer lakosú Jászapáti a gyógyhatású termálvizes strandfürdőről ismert, nagyon sokan látogatják a kempinget is. Hozzátette: évtizedek óta nem történt felújítás a fürdőben, ezért a 2019-es költségvetés tárgyalásakor nyújtott be egy módosító indítványt ennek érdekében.

Szólt arról, hogy a 200 millió forint kormányzati támogatásból egy gyermekmedence, valamint egy csúszdapark létesül. Utóbbiban lesz egy négyszemélyes, egy „kamikaze” és egy úgynevezett turbó vagy csiga csúszda. Emellett megújul a gépészet és egy új gyógyvizes kúttal is bővül a terület.

A tervek szerint a csúszdaparkot már május végén igénybe vehetik a vendégek, a teljes beruházást nyáron adják át. Emellett a kemping önkormányzati önerőből újul meg – jegyezte meg. A strandfürdőt tavaly több mint 14 ezer, 2019-ben csaknem 50 ezer, korábban még több – például 2016-ban csaknem 57,5 ezer – vendég látogatta – számolt be Pócs János.

Korábban írtuk