Fotó: MTI/Vajda János
Hirdetés

Az eseményen elhangzott: a kormány a szakképzési rendszer megújítása érdekében hozta létre a 21. századi szakképző iskola fejlesztési programot, amely elsőként Miskolcon indult el. A Szakképzés 4.0 stratégia egyik alappillére, hogy a szakképzésben vonzó, jól felszerelt iskolákat kell létrehozni, amelyek vonzó alternatívát jelenthetnek a pályaválasztás előtt álló diákoknak, szüleiknek. A program egyik alappillére a szakképző iskolák épített környezetének és szakmai felszereltségének látható fejlesztése.

A miskolci középiskola – az ország három legnagyobb oktatási intézményének egyikében – a külső és belső felújítását végzik el, továbbá a komplex energetikai fejlesztést, a hőszigetelést és a nyílászárók cseréjét is, épül 500 négyzetméteres közösségi tér, laborok, műhelyek.

Az oktatási intézményben 1700 diák tanul, minden tanév végén háromszázan kapják meg végzettségüket igazoló igazolványukat.

Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje az ünnepségen azt mondta: az elmúlt tizenkét esztendő kormányzati munkájának köszönhetően Miskolc gazdasága folyamatosan fejlődhetett, sikerült kimozdítani a térséget abból a „mély gödörből”, ahová a Gyurcsány-kormány taszította.

Korábban írtuk

Úgy fogalmazott: véget vetettek a megszűnő munkahelyek és gazdátlanul hagyott, tönkremenő intézmények korszakának, az infrastruktúrát, az úthálózat-fejlesztéseket tekintve óriásit lépett előre a térség, számtalan iskola, egészségügyi intézmény, középületet épült, újult meg, és folyamatosan segítették a térségben lévő vagy a térségbe települő vállalkozásokat, hogy egyre több munkahelyet biztosítsanak a borsodi embereknek. „Így teremtettünk országosan több mint 1,1 millió munkahelyet” – tette hozzá.

Szólt arról is: a további fejlődés egyik kulcsa, hogy Miskolcon jól képzett szakemberek lépjenek ki az iskolákból. „A Szemere az ország egyik legnagyobb iskolája, amely 1955-ben vette fel annak a Szemere Bertalannak nevét, aki Borsod megyei alispánból előbb belügyminiszter, majd a második felelős magyar kormány miniszterelnöke lett a szabadságharc idején” – mondta a képviselő.

Csöbör Katalin kiemelte: történelmünk e jeles alakjának nyomdokain járva szeretnének tovább dolgozni a megye felvirágoztatásán, a további fejlődés egyik kiemelt projektje az iskolarendszer fejlesztése.

A 21. századi szakképző iskola program keretében soha nem látott összegű kormányzati támogatással indulhat el a technikumok és szakképző iskolák fejlesztése – mondta, hozzátéve: a fejlesztést követően még inkább közösségi helyszínné válhat az iskola, a helyi lakosok egészséges életmódjához is hozzájárulhat az új fitneszközpont, a létrejövő közösségi tér pedig rengeteg program helyszíne lehet.

Azt mondta: hisz abban, hogy Miskolcnak és az országnak április 3-a után is biztos kezekre és békés fejlődésre van szüksége. „Bízom benne, hogy közösen folytathatjuk az együtt megkezdett munkát” – közölte.