Szinte minden áruféleség megtalálható itt, s erre szakosodott szervezetek, szakemberek folyamatosan ellenőrzik, hogy a termékek megfeleljenek a bioélelmiszerekkel szemben támasztott legszigorúbb követelményeknek.

A hegyvidéki önkormányzat támogatásával a piac rendszeresen vendégül lát egy-egy magyarországi régiót, melyek elhozzák a tájegységre jellemző ételeket, terményeket, népművészeti termékeket. Ilyenkor kerül sor a „biokosarak” átadására. Ez azt jelenti, hogy az őstermelők, kereskedők felajánlanak a termékeikből bizonyos mennyiséget, s az összegyűjtött élelmiszereket a kerület egy-egy intézménye kapja meg. Így jutott biokosárhoz például a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Vakok Batthyány László Gyermekotthona, vagy a Németvölgyi Gondozási Központ.

A Művelődési Központ és a Sirály utca átalakításával még jobb és korszerűbb körülmények között várja majd vásárlóit a visszaköltöző biopiac. Ez azért is fontos, mert a hegyvidéki önkormányzat az eddigieknél is hangsúlyosabb szerepet kíván betölteni a biotáplálkozás népszerűsítésében és a bioélelmiszerek mellett elkötelezett őstermelők támogatásában.