🏥 Ma hivatalosan is átadtuk a felújított Szakorvosi Rendelőintézetet👷‍♂ A beruházás keretén belül a főépület több…

Posted by Dióssi Csaba on Thursday, July 22, 2021
Hirdetés

Felújították a központi épületet, új pszichiátriai egység jött létre, és parkolókkal bővült az intézmény – mondta a miniszter.

A jövő egészségügye a prevencióra, az egészségben eltöltött időszak meghosszabbítására helyezi a hangsúlyt. Az egészségügy átalakításának kulcskérdése az alapellátás megváltoztatása – tette hozzá Kásler Miklós.

Kulcsfontosságú, hogy a beteg a lakóhelyén kapja meg, ami diagnosztikában, terápiában lehetséges – mondta.

Fontos, hogy az orvosok digitális úton, másodpercek alatt hozzájussanak az információkhoz, amelyek alapján megszervezik a beteg további kezelését – közölte a miniszter.

Korábban írtuk

A vidék egészségügyi fejlesztésére a kormány 500 milliárd forintot fordított, aminek az lett az eredménye, hogy a vidéki szakrendelők lényegesen jobb állapotba kerültek, mint a fővárosiak, illetve a központi régióhoz tartozók – mondta Kásler Miklós.

A kormány ezért 700 milliárd forintos fejlesztést indított a központi régióban található, valamint a fővárosi intézmények fejlesztésére. Ez érint három centrumkórházat, 11 országos intézetet, 13 kórházat és 32 járóbeteg-szakrendelőt – tette hozzá.

A szakrendelők felújításának, műszerezettségének, infrastruktúrájának javítására 64 milliárd forintot fordít a kormány, tíz szakrendelőt már felújítottak – mondta Kásler Miklós.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára és a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az a szervezettség és összefogás, amely Dunakeszin megvalósult, példaértékű.

A szakrendelő felújítása az elmúlt negyven év legfontosabb beruházásaihoz tartozik – tette hozzá.