Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Soltész Miklós államtitkár beszédet mond a Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János plébániatemplom megújulása alkalmából tartott gitáros ifjúsági mise után 2022. március 20-án
Hirdetés

„Boldogok vagyunk, hogy a közösség ismét szépült valamivel. Ugyanakkor szomorúság tölt el bennünket, mert Pákozdi István pápai káplán, érseki tanácsos, plébános súlyos beteg” – mondta Soltész Miklós.

István atya betegsége ellenére személyesen áldotta meg a megújult plébániaépületet, amelyen tetőcserét hajtottak végre, illetve a második emeleten plébániai múzeumot alakítottak ki.

Mint Soltész Miklós fogalmazott, a másik szomorúság Keletről jön. Kiemelte, hogy mindenkinek megvan a feladata és a felelőssége a mostani háborús helyzetben, és köszönetet mondott a felső-krisztinavárosi katolikus közösségnek, hogy segítséget nyújt a rászorultaknak, elesettnek.

„Mindenkit arra bíztatok, hogy akár imádsággal, esdekléssel segítsen a háború befejezésében. Az egyházi karitászon belül most óriási szükség van a kétkezi munkára a menekültek segítésében, de az ide érkezőket be is lehet fogadni, ezzel erősödik a közösség” – szögezte le az államtitkár.

Korábban írtuk

A felső-krisztinavárosi plébánia épülete 1939-ben készült el, a háromtornyos nagy templom építése 1941-ben kezdődött meg, de az épületből a háború miatt 1944-ig csupán az altemplom készült el. A félbemaradt templom helyén 1970-ben a megváltó alapokra szolgáltató házat építettek. A templom említésre méltó értékei a színes ólomüvegablakok, amelyek számos magyar szentet, egyházi személyt és az egyháztörténet néhány nagy alakját ábrázolják.