Fotó: MTI/Soós Lajos
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára beszédet mond a megújult Szentkereszt és Malosik-mauzóleum felújított kápolnájának átadásán a Fiumei úti sírkertben 2021. szeptember 3-án
Hirdetés

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett: a főváros 1849-ben megnyitott temetőjében nyugszanak történelmi nagyjaink, akik méltóak arra, hogy megőrizzük emléküket.

„A kommunista diktatúra alatt mind a keresztet, mind nagyjaink emlékét megpróbálták teljes mértékben eltüntetni, elpusztítani. Ilyen méltatlan helyzetbe került ez a kereszt is, melynek felújítására harminc évet kellett várni” – fogalmazott a politikus.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökségi Intézete főigazgatója kiemelte: „a nemzeti, történelmi nagyjaink életpályájához méltó síremlékek között méltatlanul, elfeledetten bújt el a történelmi sírkert központi keresztény szimbóluma”. Emlékeztett: mivel a kereszt még évtizedekkel a kommunista rendszertől való megszabadulás után is elhanyagolt állapotú volt, a Nemzeti Örökség Intézete – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére – a nyáron kiemelt feladatának tekintette a Szentkereszt és környezetének megújítását, egy méltó emlékezést biztosító szakrális tér létrehozását. A főigazgató kitért arra is, hogy a feszület és talapzatának restaurálására  a Miniszterelnökség biztosított pályázati úton forrást.

A Fiumei úti sírkert megnyitását követően a korszak szokásainak megfelelően, a terület legmagasabb pontján állították fel a sírkert központi nagykeresztjét – olvasható a NÖRI tájékoztatójában.

Maloschik Antal (1846-1921) bornagykereskedő és testvére, Maloschik János vendéglős az ország tíz legjelentősebb adófizető polgárának számított. Többek között az ő anyagi hozzájárulásukkal valósult meg a Nyugdíjas Vendéglátósok otthona és a János-hegyi kilátó. A szecessziós stílusú mauzóleum 1917-ben készült el, ahova a család 1964 után már nem temetkezhetett.

Az elhanyagolt állapotú építmény felújítása során többek között újraépítették a mauzóleum főbejáratának gránittömbökből készült lépcsőjét, megszüntették az épület beázásának okait, valamint visszaépítették a négy felújított, eddig a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény és a Maloschik család által őrzött ólomüveg ablakot.

Elhangzott: a mauzóleum a későbbiekben látogatható lesz és egyházi szertartásokat is tartanak majd benne.

Korábban írtuk