Hirdetés

A II. Kerületi Önkormányzat és a kivitelező Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésében megvalósult beruházás során kihasználták a koros fák nyújtotta árnyékot és a helyszín védett, eldugott jellegét. A 32 millió forintos önkormányzati támogatásból megvalósult játszótéren mozgalmas, erőpróbáló játékok és statikus szoborjátékok egyaránt helyet kaptak, biztonságos, ütéscsillapító burkolattal ellátva. A központi téma az erdei élővilág, azon belül is a barna medvék – kapcsolódva a játszótér jelképéhez, a maci szoborhoz, amelyet természetesen megőriztek. A főleg fából készült, egyedi tervezésű eszközök a kisebb és a nagyobb gyermekeknek is élvezetes szórakozást jelentenek.

Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere úgy fogalmazott, az önkormányzat fontosnak tartotta, hogy minden támogatást megadjon a Pilisi Parkerdő számára a játszótér felújításához, annak ellenére is, hogy nem önkormányzati tulajdonú és kezelésben lévő területen található. „Úgy gondoltuk, hogy a II. Kerületi Önkormányzat 32 millió forintos támogatásával nem csupán az itteni közösségeknek, családoknak adunk egy, a többi kerületi játszóterünkhöz méltó értéket, hanem az egész kerület egyik emblematikus szabadős helyszínének fejlesztését valósíthatjuk meg a Parkerdővel közösen” – mondta Láng Zsolt. A polgármester hangsúlyozta azt is, az együttműködés célja városi erdőterületeink megóvása, a II. kerület természeti fenntarthatóságának, ezzel a kerületben élő családok életminőségének javítása.