Fotó: MTI/Vasvári Tamás (illusztráció)
Hirdetés

Gyopáros Alpár a községben a Mesevár Óvoda és Bölcsőde korszerűsítése alkalmából tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a Magyar Falu Program pályázatai közül a helyi életminőséget javító beruházásokra tavaly 16 pályázati kiírást hirdettek meg, melyre a tavalyi év során 11 ezernél is több pályázat érkezett és több mint 5500 nyertes pályázat született, összességében 60 milliárd forint értékben.

Hozzátette: idén eddig kilenc pályázati kiírás jelent meg, amelyek részben óvodák felújítására, részben óvodaudvarok rendezésére szolgálnak.

Mint mondta, egy település népességmegtartó erejének növelése tekintetében az óvodai és bölcsődei intézményfejlesztések és az alapegészségügyi ellátás korszerűsítése a legfontosabb, hiszen ezek a fejlesztések olyan fiatalokat céloznak meg, akik otthonteremtés, gyermekvállalás előtt állnak.

Korábban írtuk

Gyopáros Alpár felidézte: a Magyar Falu Program meghirdetését követően 2018 őszén országjárás indult azzal a céllal, hogy a falvak lakói véleményt mondhassanak a legfontosabb népességmegtartó intézkedésekről. E vélemények mentén indult útjára a Magyar Falu Program három alprogramja.

A helyi életminőséget javító intézkedések mellett – melynek az óvodák felújítása is része -, a lakhatást segítő falusi csok és az állami mellékutak felújítása tartozik még a Magyar Falu Program keretébe.

Közölte: a falusi csok 2019 nyarán indult el, azóta majdnem 10 ezer pár igényelt támogatást meglévő otthonok korszerűsítésére vagy ingatlan vásárlására.

Vajda Csilla, a nagyvázsonyi Mesevár Óvoda és Bölcsőde vezetője elmondta, hogy az intézményben 10 millió forintért újították meg a villamosvezetéket és korszerűsítették a fűtést.