Fotó: MTI/Kiss Dániel
Zambó Péter, az Agrárminisztérium államtitkára, Puskás Róbert Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára (b-j) átadja a felújított pécsi Pálos templomot és kolostort 2022. január 15-én
Hirdetés

Soltész Miklós a Boldog Özséb Program keretében, kormányzati támogatásnak köszönhetően, több mint félmilliárd forint értékben megújított pécsi Pálos templom és kolostor átadásán azt mondta: az idei évi forrás segítségével az egyházi közösségek táborokat, találkozókat szervezhetnek, így „élettel telhetnek meg” az elmúlt időszakban felújított vagy újonnan emelt épületek.

Az államtitkár a rend tevékenységét méltatva kiemelte, hogy a pálosok a megalakulásuk óta eltelt csaknem 800 éve alatt mindvégig – török, muszlim pusztítás, elhallgattatás, kommunista megpróbáltatások ellenére is – fennmaradtak, és ha kellett, talpra álltak.

Emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány az elmúlt években Pécs mellett Márianosztrán, Budapesten, Páloszszentkúton és Hargitafürdőn támogatott olyan beruházásokat, amelyek a pálos rend a magyar keresztény közösségek iránt tanúsított folyamatos szolgálatát segítik.

A pécsi beruházásról elmondta: amellett, hogy megújult a templom, a kolostor, a családokat szolgáló gyerekjátszó-helyiség és közösségi tér is létrejött a fejlesztések eredményeként.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a kereszténységet burkoltan illetve nyíltan üldözők ellen egy módon lehet felvenni a küzdelmet, mégpedig ha „hitünkben megerősödünk, és egyházainkat – így a katolikus egyházat és azon belül rendjeinket – is megerősítjük”.

Kővári János (Összefogás Pécsért Egyesület) pécsi önkormányzati képviselő, a Baranya Megyei Önkormányzat fejlesztési biztosa azt emelte ki, hogy a pálosok elmúlt évszázadokban tett erőfeszítéseikkel ajándékot adtak a pécsieknek és a magyaroknak. Úgy vélekedett, a beruházások egy összetartó helyi közösséget szolgálnak, segítségükkel „újra és újra otthonra lelhetnek” a hívők.

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyaga szerint a pálos rend – az egyetlen magyar alapítású, középkori eredetű, ma is működő férfi szerzetesrend – 2020-ban emlékezett meg a rendet megszervező Esztergomi Boldog Özséb halálának a 750. évfordulójáról.

Az évfordulóra kidolgozott és kormányzati támogatásban részesített Boldog Özséb Program keretében az egész országban megújultak a pálosok kezelésében lévő épületek, így a templomok, kolostorok. Emellett számos, a pálos rend társadalmi beágyazottságát elmélyítő kulturális programelem is zajlott. A program pécsi fejlesztései között a Pálos templom és a kolostorépület külső és belső felújítása történt meg, létrejött egy új előadótér, egy szentségimádási kápolna, valamint egy új gyerekjátszó-helyiség és egy új közösségi terem. A beruházást 544 millió forintból hajtották végre.

A fejlesztések szombat délutáni átadóünnepségének részeként szentmisét mutattak be, amelynek keretében Remete Szent Pál ünnepéhez kapcsolódva a pálos szerzetesek megújították rendi fogadalmukat.

Korábban írtuk