Fotó: MTI/Illyés Tibor
Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igét hirdet a hálaadó istentiszteleten a megújult fõvárosi Szilágyi Dezsõ téri református templomban 2021. június 6-án.
Hirdetés

Balog Zoltán kiemelte: az Apostolok cselekedetei tükör, amely ma is érvényesen megmutatja, hogyan kell gyülekezetet, egyházat építeni.

Felidézte: Pál apostol azért ment Athénba, mert a kibontakozó kereszténységnek – akárcsak a mainak – meg kellett küzdenie a kor szellemi irányzataival. Az apostol azonban nem gyújtó hangú prédikációt mond az újdonságra vágyó, de őt lenéző epikureusoknak és sztoikusoknak, nem is ledorongolja a bálványimádókat, hanem megpróbálja megkeresni a közös pontot. Igyekszik közös „erkölcsi minimumot”, „szellemi kiindulópontot” találni, ahonnan elindulhatnak.

Balog Zoltán rámutatott: a Krisztusról való bizonyságtételnek vannak klasszikus útjai és kísértései, az egyik ilyen kísértés ma is a kivonulás. Hagyni „hadd pusztuljon a bűnös város, hadd pusztuljanak azok, akik nem értik meg az evangéliumot”, csak néhányakat meghívva a közösségbe.

A református püspök azt mondta: a keresztyének útja a magyar társadalomban ne a kivonulás, a „bűnös világról” lemondás legyen, hanem Pál apostol útja. Meg kell keresni a közös nyelvet, hiszen „közös a történelmünk, a kultúránk, sorsközösségben vagyunk bajban, örömben és bánatban”.

Korábban írtuk

Balog Zoltán kitért arra is: a közös mellett ugyanakkor ott van a „különös”, az „egyetlen, egyszeri és tökéletes áldozat, Jézus Krisztus áldozata”. A találkozás Jézussal pedig csak személyes lehet.

A neveltetés, a kultúra, a történelem, a család megajándékozhatja az embert a keresztyén örökséggel, de a személyes döntést, hogy „igen, ez az enyém is”, „én ide tartozom”, nem lehet megspórolni – mondta.

Az istentiszteleten Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára olvasta fel Orbán Viktor levelét.

A miniszterelnök azt írta: aki a pesti Duna-parton sétál vagy kitekint az Országház egyik folyóra néző ablakán, annak rögtön szemébe tűnik a Szilágyi Dezső téri templom „karcsú tornya, amely mint ég felé mutató ujj int minket, magyarokat arra, hogy a nehéz időkben honnan várhatjuk a segítséget”.

Erre gondolhattak annak idején azok a budai református polgárok is, akik évtizedeken át vártak, mégsem adták fel a reményt, hogy egyszer templomot építtetnek maguknak a főváros szívében.

Közös álmukból pedig egy különleges épület született, amelynek falai azóta nemcsak nevezetes esküvőknek voltak tanúi, de egy közösség kitartásának is a világháború, majd a kommunizmus hosszúra nyúlt évtizedei alatt.

Az ő példájuk ma arra tanít, hogy „templomba járni nem szokást, hanem hitvallást jelent”. Mert amíg lesznek, akik „vasárnapról vasárnapra átlépik ennek a templomnak a küszöbét, addig lesz református gyülekezet, lesz kereszténység és lesz magyar nemzet is a Duna partján” – fogalmazott levelében Orbán Viktor.

A Pecz Samu tervei alapján 1893 és 1895 között épült templomot 1896 virágvasárnapján szentelték fel. A második világháború alatt megrongálódott épület külső restaurálása 2014-re fejeződött be, mostanra pedig a belső tér is megújult. A belső felújítást a kormány 520 millió forinttal támogatta.

A felújítás részeként helyreállították a templom csaknem 300 négyzetméternyi ablakfelületének mintázatát. Új, mintás terrazzo padlóburkolatot raktak le, amely alatt padlófűtésrendszer és teljesen új elektromos hálózat kapott helyet. A templom fűtése, hűtése és szellőztetése automatizált, a világítás energiatakarékos. Bővítették a mosdót és akadálymentesített mellékhelyiség is készült.

A tervek szerint a közeljövőben a templom északi oldalához egy negyven négyzetméteres helyiséget építenek, ahol baba-mama szoba, turisztikai látogatóközpont és egy kifejezetten a mozgáskorlátozottaknak készülő bejárat is helyet kap.

Az istentiszteleten részt vett Varga Mihály pénzügyminiszter és V. Naszályi Márta (Párbeszéd) I. kerületi polgármester.